2018.09.07.
Gondolom nem vagyok egyedül azzal a megállapítással, hogy felgyorsult világunkkal néha elég nehéz a lépést tartani. Lassan már fél évente érkeznek a csúcsmobilok a piacra, az autógyártók a korábbi modellciklusaikat több évvel megrövidítették úgy, hogy még ez idő alatt is elvégeznek egy-két frissítést az adott típuson és ez még csak az a két példa ami elsőként eszembe jutott.
A kerékpáripar sem tétlenkedik ez idő alatt, de itt még annyi szerencsénk van, hogy egy modellévben egy adott széria fut, vagyis kerek egy évünk van ahhoz, hogy hozzászokjunk - vagy legalább elfogadjuk - az adott gyártó újításait, színeit. Igen, színeit, mert sok esetben, ha a műszaki tartalom (vázgeometria, váltás, teló stb.) rendeben van egy típuscsaládnál akkor csak a festésen változtatnak a következő modellévre a gyártók.
Mivel az általunk forgalmazott legfontosabb két gyártótól (Trek, Haibike), már megkaptuk a 2019-es anyagot, úgy érzem nem mehetünk el szó nélkül a változások mellett, mert úgy fest a dolog, hogy lesz belőlük egy jó pár...
Önző módon kezdeném azzal a kategóriával ami a vásárlóink legnagyobb százalékát érdekli a merevvázas mtb kerékpárok hobbi/sport célra szánt bringáival ami mind a Trek, mind a Haibike esetében tartogat meglepetéseket.
Trek Marlin széria. Az amerikai gyártó évek óta így nevezi a 29-es kerékméretű mtb. kerékpárjainak belépő családját ami tökéletesen kielégíti az összes olyan felhasználót aki nem akar versenyzői babérokra törni, ellenben szeretne egy megbízható, nagyon jól összerakott és kényelmes vázgeometriával rendelkező kerékpárt magának. Nos, a 2019-es szezonra alapjaiban újúl meg a Marlin család, ami jegyezzük meg már rá is fért.
Teljesen új vázat kap belső bowdenelvezetéssel (sokak nagy örömére) és bár a tetszik-nem tetszik kérdés egy erősen szubjektív dolog épp ezért nem is szeretek belemenni ezekbe a dolgokba, most mégis azt kell mondanom, hogy VÉGRE! Az elmúlt évek elfuserált színei után úgy tűnik, hogy a Trek-nél sikerült leszerződtetni egy olyan designert aki végre lát is...
Igényes színválasztás, masszív márkajelzéssel, mindegyik típus 2-2 egymástól teljesen eltérő festéssel érkezik, majd így mindenki megtalálhatja a számára neki tetszőt. Amit kicsit sajnálok, hogy eltünt a kínálat nyitódarabja a Trek Marlin 4-es típus, amely egy jó minőségű mechanikus tárcsafékkel készült modell volt az előző években és azok számára nyújtott kitűnő alternatívát akik amúgy sem használták ki a drágább technikában rejlő lehetőségeket, viszont az árra érzékenyebbek. Véleményem szerint ezzel piacot veszít a Trek, még akkor is ha értem a mögötte rejlő szándékot, mégpedig azt, hogy egy Trek kerékpárból még az "alap felszereltségű" is legyen igényes technikával szerelve. A teljes kínálat egyébként már megtalálható a műszaki tartalommal és az árakkal honlapunkon itt!
A Haibike háza táján is komoly változások lesznek, hiszen a német gyártó nem csak egyes típusokat, hanem a komplett kínálatát gondolta újra a 2019-es szezonra. Nem aprózták el, kategóriákat kaszáltak el, ami így elsőre engem meglepett, majd jobban átgondolva igazat kell adnom ennek a lépésnek. Úgy vannak vele, hogy inkább arra koncentrálnak amiben jók és azt erősítík tovább. Aki egy kicsit is követi a a kerékpáros világban végbemenő folyamatokat az nagyon jól tudja, hogy az elektromos rásegítésű pedelec kerékpárok egyre nagyobb teret hódítanak és hát a németek ebben járnak a világ gyártói előt, így a 2019-es szezonra már nem elégedtek meg a két legnagyobb cég a Yamaha és a Bosch rendszereivel, hanem a csúcskategória számára fejlesztettek egy sajátot. És, hogy milyen lett? Specifikáció alapján kitűnik a többitől, de persze azok már az évek alatt bizonyítottak, így azt mondanám várjuk meg, hogy hosszú távon mit tud majd a Haibike saját fejlesztése.
Na de mi tűnt el a kínálatukból? Nem gyártanak több országúti kerékpárt és felsőkategóriás mtb. kerékpárt sem a jövőben amiből én személy szerint ez utóbbit sajnálom jobban, hiszen nagyon jó ár/érték arányú gépek voltak. Eltűnt a kínálat másik végéről a merevvázas mtb kerékpárok belépő darabja a személyes kedvencem a Haibike HardNine 1.0, így a 2019-es szezonban már a németek is csak hidraulikus fékkel szerelt gépet árulnak. A cross kerékpárok kínálatát ellenben szélesítik a 2019-es szezonra és ha szélesítés nem is történt a Trek háza táján ebben a szegmensben azért ők is teljesen megújították az eddigi DS családjukat, ami mindkét gyártó esetében teljesen új vázgeometriát (új csőprofil belső bowdenelvezetéssel) jelent.
Nos a teljesség igénye nélkül ezek lesznek a legfontosabb újítások a 2019-es szezonban a Trek és a Haibike kerékpárok esetében az mtb és cross kategóriában, persze a többiről sem feledkeztünk meg, csak azt a későbbiekben vesézzük ki...
2018.09.07. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba
Kapcsolat
Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57.
Telefon: +36 30 233 4808
E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com