Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Megnéztük 2024 Újdonságait

2023.08.10.

2024-es modellév újdonságaiAzok, akik figyelemmel kísérik a kerékpáros világban zajló eseményeket, nagyon jól tudják, hogy ebben az iparágban nem a szokásos naptári év vége jelenti az új modellév kezdetét, hanem a nyári időszak vége. Nos, ők azok, akik ilyenkor már kiéhezve várják, hogy a kedvenc kerékpár márkájuk milyen újdonságokkal rukkol elő a következő szezonra. De azok számára is érdekes lehet a 2024-es modellprogram, akik csak mostanában kezdik örömüket lelni a kétkerekűek világában, esetleg épp egy kerékpárvásárlás előtt állnak és szeretnék tudni, hogy érdemes-e várni vele. Bárhogy is legyen, mi összeszedtük az általunk forgalmazott gyártók újdonságait, amelyeken most kategóriánkén szépen végigmegyünk. Mielőtt azonban belevágunk, le kell szögeznem, hogy aki óriási durranásra számít, az csalódni fog. Nagyon úgy tűnik, mintha a kerékpárgyártók egy kicsit visszavettek volna a tempóból és már nem éreznének késztetést arra, hogy minden évben megújítsák a teljes palettájukat. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen az sem volt normális, hogy évente új színek, új design, vagy a kettő fűszerezve egy kis technikai frissítéssel jelenjen meg a kerékpárokon.

Fontos információ azonban, hogy ha kerékpárgyártók nem is bővelkednek az újdonságokban az egyik legnagyobb alkatrészgyártó a Shimano épp a 2024-es szezonra időzített egy rég várt újdonságot bemutatni, ami a hajtás és a váltás elemeit érinti. Az újdonsült alkatrészek természetesen több bringán is felbukkannak majd, így ha külsőségekben nem is lesz minden esetben újítás műszaki téren igen. Akit komolyabban is érdekel a száraz műszaki csemege az a Bikemag oldalán olvassa el itt.

Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy egyelőre nem fedtek fel minden részletet a kerékpárgyártók, úgyhogy lehet még bőven meglepetés a 2024-es modellkínálatban. Most nézzük azt, amit már biztosan lehet tudni!

 

Fitness Kerékpárok

Ebben a szegmensben a Trek FX sorozatát tartjuk üzletünkben, amelyek közül már biztosan tudjuk, hogy a karbon vázzal készült típusok változtatás nélkül kezdik meg a 2024-es szezont. Az aluvázas típusok közül a belépő szintet képviselő FX 1-es típusra ugyanez igaz, míg a magasabb felszereltséggel rendelkező FX2 és FX3-as modellekről egyelőre nem kaptunk információt.

 

Cross Kerékpárok

A cross kerékpárok területén a korábban sok-sok márkára tagolódott kínálatunk mostanra sokkal letisztultabb lett, ugyanis elengedtünk néhány márkát. Volt, aminek minőségi okai voltak (erről korábban írtunk is itt) és volt olyan, amivel alapjába véve nem volt baj, csak kissé elcsépelt lett szegény az által,hogy még a sarki fűszeresnél is kapni lehetett. A lényeg, hogy mostanra ami maradt az a Cyclision és a Trek. Az előbbi igen korrekt ár/érték aránnyal bíró márka, hatalmas választékkal, típusonként 5-6 különböző színvariációval. Mivel a termékpaletta igen új a Zoddin sorozat, így „csak” technikai finomításokon esik majd át. Ez annyit jelent, hogy egy-két modellnél új váltórendszer, gumiköpeny és felni jelenik majd meg, de megjelenésükben és festésükben nem fognak változni a bringák. A leírtak ugyanúgy érvényesek a női Zodia néven futó kerékpárokra is.

Nem úgy a Trek Dual Sport kerékpárok, amelyek radikális változáson estek át. Erről az idén már többször esett szó itt oldalainkon is, legutóbb épp az aktuális Trek Dual Sport 3 Gen 4 tesztelése kapcsán. Aki lemaradt róla annak jöjjön a lényeg összefoglalva:

Gondoltak egy nagyot Amerikában és a pokolian népszerű Dual Sport sorozatot teljesen újratervezték, mondhatni alapjaitól. A legszembetűnőbb változás az eddig megszokotthoz képest, hogy elhagyták a kategóriánál egyébként alapértelmezettnek tekinthető teleszkópot, és ahogy azt a Fitness sorozatnál már megszokhattuk, típustól függően acél, alumínium és karbon merevvillára cserélték azt. A váz megjelenése és a geometria is vadonatúj lett, gyönyörűen kialakított bowden és hidraulikacső bevezetéssel. Ha ezek az újítások még önmagukban nem lennének elég ütősek, akkor érdemes egy pillantást vetni az 5-ik generációs Dual Sport kerekeire! A Trek dobta a cross kerékpárok szabványos 28”-os kerekeit és helyettük egy ballonosabb gumival szerelt 27,5”-os méretűt alkalmaz. A végeredmény egy nagyon kívánatos, dögös és igényes bringa lett, de hazánk konzervatív vásárlói mellett ezzel együtt is erősen megkérdőjelezhető a sikere. A 4-ik generáció pokolian kedvelt volt, mondhatni telitalálat, de a hivatalos információk szerint az már a múlt. 2024-ben már csak merevvilás újdonság lesz a kínáklatban.

 

MTB Kerékpárok

Ebben a témakörben ugye 3 versenyzőnk van. A Cyclision, a Trek és a Superior. A hobbi kategóriába szánt merevvázas kivitelekkel kezdve az eddig szerzett információk alapján a 2024-es modellév a következőképpen alakul:

A Cyclision esetében meg kellene ismételni a cross bringáknál a márkával kapcsolatosan leírtakat, de felesleges. A Corph és a női Corpha szériára egy-két finomítástól eltekintve változatlan formában kezdi a 2024-es évet.

A Trek a kategória egyik legnépszerűbb (üzletünkben) sorozata kétségtelenül a Marlin. Ennek a családnak az idén jelent meg a 3-ik generációja. Első körben a magasabb műszaki tartalmú típusok a Marlin 8, Marlin 7 és Marlin 6-os jelent meg, így ezekből a 2-ik generáció szépen lassan kivezetésre is került. A 2024-es modellévben már csak az új generáció lesz kapható. A váltást nem kerülheti el a többi típus sem, így hivatalos forrásból származó hír, hogy a sorozat belépő típusai is frissülnek.

A Superior MTB bringák érdekes helyzetben vannak, mivel a 2023-as évre beharangozott újdonságok (vélhetően importőri hiba miatt) nem érkeztek meg. Az idei szezont gyakorlatilag a korábbról maradt raktárkészlettel vitték végig, pedig a gyár szokásához híven nagyon szép kerékpárokat tervezett erre a szezonra is. Jelenleg annyit tudunk, hogy az elbaltázott év után 2024-re végre megérkeznek azok a szépségek, amelyeknek már hónapokkal ezelőtt itt lett volna a helyük. Ezzel együtt más újítás nem várható a márkától.

 

Trekking Kerékpárok

A két német márkánk közül a Hercules nem zúdít ránk sok újdonságot a jövőben. A Tourer és Valencia típusokat mindenféle módosítás nélkül küldi neki a következő szezonnak a gyártó. Marad a háromféle (alacsony átlépésű unisex monovázas, dupla, vagy trapézvázas női és a hagyományos férfi kivitel) vázkialakítás is, amit nemcsak mi imádunk, de a vásárlók is, hiszen mindenki a saját igényeinek megfelelőt tudja választani. A festés és típusválaszték tehát marad, reméljük az árak is…

A Winora azért jobban megrázta magát és az eddig is bőséges trekking kerékpár kínálatát még egy picit felturbózta. Nem is akármilyen irányba! A Domingo 24-es és a Domingo 12 Pro típusok közötti rést két új modellel tölti ki a 2024-es évben. Az újdonságok minden részletükben újak! Szó szerint, hiszen ezen a két típuson mutatkozik be a Shimano vadonatúj CUES váltó és hajtásrendszere. A Winora X18 néven futó típus a Shimano CUES U3020-as váltójával lép színre egy nagyon elegáns metál szürke festéssel és egy szuper teleszkóppal, míg az X20-as modell még erre is rátesz majd egy lapáttal. A Winora X20 egy matt sötét csokoládé színű festéssel és Shimano CUES 6020-as váltóval debütál. A képek hamarosan weboldalunkon is megjelenhetnek, de egyelőre nem engedik a megmutatásukat a hivatalos premier előtt.

 

Országúti Kerékpárok

A Trek országúti kínálata messze minden igényt kielégítő, de az igazság az, hogy pont erre a szezonra árasztottak el bennünket valamennyi sorozatukban az újdonságokkal. A Trek Madone Gen 7 akkora siker lett, hogy nemigen kell azon csodálkozni, hogy hozzá sem nyúlt az amerikai óriás. Néhány egyedi és különleges festésre azért még így is futta tőlük.A Trek Domene széria szintén vadonatúj, így most itt is csak új színekkel gazdagodunk, ahogy a könnyed Émonda országúti bringák esetében is.

A körkép még nem teljes, hiszen adós maradok az elektromos rásegítésű kerékpárok a Gravelek és a felső kategóriás MTB kerékpárok változásaival, de azokról majd a később…

 

’23.08.10. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 

Közösségi oldalak