Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Cyclision zodin4 teszt

Cyclision Zodin 4 teszt

Már a Cyclision márka születésénél is jelen voltunk, így nyugodtan mondhatom, hogy térségünkben az elsők között vagyunk annak forgalmazásában. Az elmúlt évek persze ugyanúgy megviselték ezt a márkát is, ahogy az összes többit, hiszen az alkatrészhiány miatt ők sem tudták a szükséges mennyiséget szállítani. Ez idáig, ami jött az gyorsan ment is, mert a vásárlók tetszését mindig elnyerték a készleten lévő típusok és így nem nyílt lehetőségem egy alaposabb próbára. Most viszont változott a helyzet, ugyanis a (kerékpáros mércével) kis gyár újra gőzerővel tud termelni és szállítani. A 2023-as szezonra megálmodott bringák, pedig már itt sorakoznak az üzletünkben, ami elég ok arra, hogy végre megragadjak egyet közülük. A választásom a kínálatban alulról a második szinten álló tagjára a Cyclision Zodin 4-es típusára esett. Miért? Azért mert tök elérhető áron kínál minden olyan műszaki csemegét, amit a mai vásárlók nagy része kiemelten fontosnak tart.

Bevallom egy picit sajnáltam szegény bringát, mert épp a napokban tettem le egy Trek Dual Sport 3-at, ami szintén a cross kategóriában versenyez a vásárlók kegyeiért és piszok magasra tette nálam azt a bizonyos lécet. Akit érdekel, az a tapasztalataimat elolvashatja róla itt. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Cyclision Zodin 4-es a Trek Dual Sport 3-hoz képest nagyságrendekkel olcsóbb kerékpár és ez nem is akar egy összehasonlító tesztbe átfordulni, hisz nem is lenne igazságos. Egy korrekt ütközethez a Zodin 1-es lenne a megfelelő alany.

Az elején egy kicsit nehéz volt elvonatkoztatni a Trek nyergében szerzett élményektől, viszont ahogy teltek a napok és gyűltek a kilométerek mind jobban átértékelődött bennem minden az újdonság kapcsán, hiszen más elvárásoknak kell megfelelnie egy 250 ezer körül megvásárolható kerékpárnak és megint másnak egy 400 ezresnek. Éppen ezért szót se többet a múltról, jöjjenek inkább a Cyclision Zodin 4-el szerzett tapasztalatok.

Bár első ránézésre úgy tűnik semmin nem változtatott a gyártó a tavalyi bringához képest, pedig a 2023-as modellév hozott két el nem hanyagolható újítást a Zodin sorozat kerékpárjain, így a tesztelt 4-es típuson is. Az egyik, hogy a váz ugyan megegyezik a tavaly használttal mégis szebb lett az összkép, ami annak köszönhető, hogy immár a fék hidraulika csöve is a vázon belül lett elvezetve, míg korábban csak a bowdenek futottak bent. A másik újítás a kerekeket érinti. Az eddig használt felniket dobták és helyettük a sokkal jobb minőségben készült Remerx felni és Shimano kerékagy kombót szerelik az aktuális évad bringáiba.

Kezdjük a külsőségekkel! Az összkép több mint meggyőző. A Cyclision abszolút a középkategóriába pozícionálja magát, oda ahol a Kellys, Merida, Rock Machine és persze még sokan mások tülekednek a vásárlók elnyeréséért. A kerékpár nem csak első ránézésre, de alaposabb szemrevételezésre is inkább egy prémium terméket sejtet. A váz nagyon gondosan megmunkált, sehol egy látható hegesztési varrat. Olyan szépen el van dolgozva minden részlet, mintha karbonból lenne az egész, pedig nem az. A homlokcsó szép kúpos, tapered rendszerű, amelynek tetején trónol a túlméretes befogóval rendelkező alumínium kormányszár és kormány. Itt sem érződik semmi spórolás, ahogy több konkurensnél, ahol a gizda, vékony kormány erősen lerontja a megjelenést, no meg a kezelhetőséget. Ha már a kormánynál tartunk, akkor szokásosan térjünk ki annak méretére. Aki ismer, vagy olvasott már tőlem korábbi tesztet, az tudja, hogy a mai kor divatjától miszerint dög széles kormányt rakunk minden bringába, mert az úgy jó, én személy szerint rosszul vagyok. Tudom, onnan fúj a szél, hogy nem nőttem túl nagyra, hiszen a 172 cm-es testmagasság az ma minden csak nem nagy és ehhez mérten számomra ebből a típusból is az M-es vázméret volt a megfelelő. Itt egy 660 cm széles kormányt találunk, ami még épp azon a határon van, amely megszokható és nem kell nekiesni egy fűrésszel. Ha már a vázméret szóba került, akkor meg kell említenem még azt az optikai csalódást, amit a Cyclision okozott nekem. Nem tudom, hogy a színe, vagy a geometriája miatt, de sokkal kisebbnek tűnik a bringa a valóságosnál. Ránézésre inkább az L-es méretet gondoltam elsőre jónak, majd persze ahogy átléptem rajta már egyértelmű volt, hogy a Zodin sorozat is rendesen van méretezve, így jobb, ha nem érezem magam nagylegénynek, csücsüljek át inkább egy M-es kerékpárra.

Néhány nap lendületes tekerés után kezdtem igazán élvezni az együttléteket a „kis” cross kerékpárral. Nem kellett sokat menni ahhoz, hogy az erősségeit és persze a gyengéit is megmutassa, no de kezdjük az előbbivel.

A vázgeometria valahol félúton helyezkedik el a sportos és a komfortos között és nem kell tartani attól, hogy az első tulajdonság kinyírja a másodikat. Ügyesen lavíroz e kettő között úgy, hogy közben egy pillanatig sem tartottam kényelmetlennek az üléspozíciót, még jó 30km megtétele után sem. Említést érdemel még a városi közlekedésnél tapasztalt jó irányíthatóság.

A Cyclision Zodin 4-es, klasszikusnak mondható 3x7 sebességes váltórendszere a rég bevált receptet követi, azaz elöl a 48/38/28-as fogszámmal operáló hajtóművet találunk, ami kivétel nélkül minden körülményhez nyújt ideális áttételt, még úgy is, hogy hátul „csak” 7 sebességünk van. Városi közlekedés mellett alig, kellett a váltókarhoz nyúlni, annyira ideális pedálfordulatot adott a 2/5-ös fokozat. Rendesen jó volt a sok 1, illetve 2 lánckerekes (1x10, 1x11, 1x12, 2x8, 2x9 stb,) masina után ennek a használata.

Megmondom őszintén, hogy a váltók teljesen lenyűgöztek! Igen, lenyűgöztek és nem vagyok, hülye! Tudom, mit beszélek! Tudom, hogy a Zodin 4-en használt Shimano Tourney egy teljesen alap szinten álló szerkezet a japán váltómester kínálatában, de a hozzájuk társított M315-öa váltókarokkal olyan szépen, pontosan és teljesen gyorsan mentek végbe a váltások, hogy bizony én is meglepődtem. Egy dolgot nem kell akarni tőle, mégpedig erőltetett menetben váltani, mert azt nem fogja tolerálni. Ahhoz a Shimano kínálatában minimum a Deore szintig kell felmenni a ranglétrán, hogy kiszolgálja az ilyen irányú igényeinket. Lehet, hogy ezért megköveznek, de hobbi célra vesszek meg, ha ennél komolyabb technikára bárkinek is szüksége lehet vagy, hogy ezt ne találná jónak. Ezen a ponton tényleg félre kell tenni az előítéleteket és inkább próbára tenni a technikát, persze, aki gondolja, az költsön többet nyugodtan, nekem az is megfelel. J

A Sr Suntour NEX teleszkóp régi ismerős, hiszen több más kerékpárban is ez a típus dolgozik, amihez már oly sokszor volt szerencsém nekem is az elmúlt években. A feszessége állítható, így az útviszonyokhoz lehet igazítani a komfortot, de ha a gyors haladás lenne a cél aszfalton, akkor abban is jó partner, hiszen annyira fel lehet keményíteni, hogy a rugózás ne vegyen el energiát a haladástól. A kikapcsolhatóság nekem nem szokott hiányozni és itt sem éreztem hátrányát annak, hogy nélkülözni kell, de tudom, hogy van, aki arra gerjed. Föld útra tévedve is jó szolgálatot tett ez az egyszerű rugós szerkezet, mert kellően puhára állítva szépen simította ki az egyenetlen felület okozta ütéseket. A 63mm-es rugóút minden olyan terepre elég, ahová egy cross bringával merészkedik az ember

A Cyclision Zodin 4-es hidraulikus tárcsafékekkel van ellátva, ami sok vásárlónak ma már elengedhetetlen műszaki szintet jelent vásárláskor. A gyári specifikáció szerint Shimano MT 200-as fékrendszernek kellett volna működni a bringán, ezzel szemben valami taiwani csoda teljesített szolgálatot. A gyártó sajnos ugyanabban a cipőben jár, mint sokan mások, így megfelelő alkatrész ellátottság hiányában kénytelen más beszállító után nézni, hogy az összeszerelés ne álljon meg. Az utóbbi években ezen már szerintem nem lepődik meg senki és bár lassan rendeződik az iparág problémája, azért még vannak hiányosságok. Na,de milyen volt az ismeretlen fékszerkezet? Ránézésre egy az egyben a Tektro egyik típusa köszön vissza ránk az meg ugye nem rossz! Hát használat közben sem volt vele az égvilágon semmi gond! Csendben működött minden körülmények között, nem volt nyikorgás, nyöszögés. A fékerő jól adagolható és nagyon jól érezhető az a pont, ahol blokkolni kezdi a tárcsát. Valójában, ha nem tudom, akkor meg nem mondom róla, hogy számomra egy ismeretlen gyártó terméke. A fékbetét és az alkatrészek teljesen kompatibilisek a már említett Tektro típussal, így az üzemeltetés során sem kell majd aggódni miatta.

Volt azonban néhány dolog, amit nagyon nem bírtam megemészteni, legfőképpen azért nem mert úgy éreztem, hogy egy ilyen minőségű kerékpárhoz tényleg méltatlannak találtam. Ilyen volt a markolat, ami ugyan nem rossz fogású, de úgy forgott, csúszkált a kormányon, ami manapság szerintem már elfogadhatatlan ráadásul nagyon lerontja a bringázás élményét. A másik szemet szúró alkatrész az a gumi volt. Nem értettem, hogy ha már van egy jó kerékszett (jó felnik, jó agyak) a bicikliben, akkor mi a francért kell elspórolni a gumit. Itt most nem arról kell beszélni, hogy nem valami hangzatos márkájú abroncs került a felnikre, hanem arról van szó, hogy úgy ahogy van szar. Nem fut szépen, bármit csinál vele az ember mindig olyan mintha lenne a kerékben egy kisebb nyolcas, pedig nincs. Ellenőriztem! Menet közben persze nem üt, nem ráz, tehát nem adja át a vacak érzést a kerékpárosnak, de ennyi.

Ami viszont észveszejtően jó, az a nyereg. Anatómiailag formázott, zselés töltetű és egyszerűen zseniális. Gyári szerelésben nemigen találkoztam ehhez foghatóval, itt bizony nem spóroltak.

Összességében egy nagyon kellemes kerékpárt ismertem meg a Cyclision Zodin 4-ben, mely ár/érték arányban igazán kiemelkedik a vetélytársai közül. Bátran tudom minden olyan kerékpárvásárlás előtt álló embernek ajánlani, aki egy jó minőségű, korrekt és őszinte cross kerékpárra vágyik, de árban nem szeretne elszállni. Azt a kis "hibát", amelyet elkövetett a gyártó utólag szépen lehet korrigálni, ráadásul nem túl nagy összegből, mindemellett nem egy tucatáru, így nem csak a választható színkínálat miatt lesz különleges és egyedi.

 

2023.03.07. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

 

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalak