Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Egy év két keréken – köszönjük, hogy velünk tekertetek 2025-ben

2025.12.18.

2025 áttekintés | Szezonvég | 2026-os szezon | Kerékpár | Vásárlók | Biztonság

Köszönjük a 2025-ös szezontAhogy közeledik az év vége, mi is lassítunk egy kicsit és elcsendesedünk – nem feltétlen azért, mert elfáradtunk, - bár az is benne van egy kicsit - hanem hogy visszanézzünk arra az útra, amit idén együtt tettünk meg. Leültünk hát egy picit, beszélgettünk, kávézgattunk és emlékeztünk. 2025 ismét bebizonyította számunkra, hogy a kerékpározás nem csupán a közlekedés egy módja, vagy sport, hanem egy életforma, közösség építő és közös élményt nyújtó tevékenység. Úgy gondolom ezek a tulajdonságok egy olyan digitális, távolságtartó és nem kicsit elhidegült világban, mint amilyen körülvesz minket nem kis érdem. Persze azok, akik két keréken szeretnek a földön gurulni, nagyon jól ismerik a benne rejlő erőt és érzést, amit a szabadidejükben kapnak a bringájuk által.

Na, de mit is hozott számunkra a 2025-ös bringás év?

Az idei évben rengeteg beszélgetés, kérdés és mosolyos átvétel zajlott a boltban. Ezek alapján három dologban teljesen biztosak lehetünk:

1. A tudatos választás egyre fontosabb

Egyre többen érkeztek konkrét elképzelésekkel, kérdésekkel – legyen szó városi, vagy sport bringáról, gyerekülésről, de akár kiegészítőkről. Látszik, hogy a vásárlók ma már sokkal felkészültebben érkeznek az üzletbe és nem csak egy kerékpárt, vagy kiegészítőt keresnek, hanem megoldást a saját élethelyzetükre. Ez óriási változás az elmúlt évekhez képest és nagyban megkönnyíti a helyzetünket, még úgy is, hogy akad azért egy-egy olyan ember, akit nagyon félre vitt a témában való elmerülés. Tudjátok, egy adott ponton túl már zavarossá válik minden, ha túlságosan mélyre ásunk egy témában.

2. A biztonság nem kompromisszum

Idén különösen nagy hangsúlyt kapott a biztonság: sisakok, világítások, láthatósági kiegészítők, valamint a gyermekek szállításával kapcsolatos megoldások. Öröm látni, hogy egyre többen gondolkodnak előrelátóan – mi pedig büszkék vagyunk rá, hogy ebben segíthetünk. Legnagyobb fejlődést a felnőtt sisakok terén lehetett tapasztalni, ami tényleg nagy öröm és most abszolút nem az üzlet részére gondolok ennek a helyzetnek. A gyermekek fejének a védelmére eddig is odafigyeltek a szülők, de valahogy a sajátjukkal nem foglalkoztak kellő mértékben. Mostanra viszont mintha kezdenének szemléletet váltani a kerékpározást űző emberek, és egyre kevésbé foglalkoznának olyan hülye kérdésekkel, mint hogy mi lesz a hajammal, ha sisakot hordok meg, hogy mekkora gomba fejem van egy ilyen fejfedőben, stb.

A láthatóság kérdése is egyre több embert foglalkoztat, de ennél is fontosabb megjegyezni azt, hogy az utóbbi időben megnőtt azok száma, akik már nem pusztán látszani akarnak, hanem látni is. Ezért növekszik azok száma, akik olyan világítást választanak a kerékpárjukra, ami képes arra, hogy bevilágítsa az előttük lévő útszakaszt. Valljuk be, ez tovább növeli a biztonságukat is, mert egy nagyobb fényerejű lámpát nem csak hamarabb vesznek észre, de az által, hogy a bringás előtti területet jobban megvilágítja, kevésbé érhetik váratlan meglepetések. Ezek a változások mindenképp dicséretesek és reméljük, hogy ez a javuló tendencia folytatódik majd 2026-ban is.

3. A kerékpár közösséget teremt

Legyen szó családi bringázásról, munkába járásról vagy hétvégi tekerésről, egy dolog biztos volt: a kerékpár összehozz az embereket. Ezek a történetek adják számunkra a legnagyobb motivációt a mindennapokban.

Köszönjük, hogy minket választottatok!

Ezúton szeretnénk megköszönni minden vásárlónknak, olvasónknak és visszatérő bringásnak, hogy 2025-ben is bizalmat szavaztatok nekünk.
Akár egy első bicikli kiválasztásában segíthettünk, akár egy régóta halogatott szervizt intéztünk el, örülünk, hogy részesei lehettünk a történeteteknek.

Merre tovább 2026-ban?

A következő évben is azon dolgozunk majd, hogy szakértő tanácsokkal segítsünk a választásban mindenkit, aki hozzánk fordul. Mivel nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk tőletek annak kapcsán, hogy próbára teszünk egy-egy kerékpárt és leírjuk róla a tapasztaltakat, így mindenképp folytatjuk a bringák tesztelését. Mégiscsak ez a legjobb módja annak, hogy őszinte képet és segítséget tudjunk nyújtani akkor, ha valaki sötétben tapogatózik a vásárlás előtt. Természetesen a blogot sem felejtjük el, ahol továbbra is az első kézből kapott információk közvetítése mellett igyekszünk az élményteli kerékpározásokhoz szükséges legtöbb információt megosztani veletek. Célunk, hogy továbbra is egy olyan hely legyünk, ahová jó betérni – akár vásárlóként, akár csak egy kérdéssel érdeklődőként

Addig is Kellemes Ünnepeket, balesetmentes tekerést és sok élményt kívánunk –
jövőre is két keréken találkozunk!

 

2025.12.18. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalak