A Trek legnépszerűbb és egyben legnagyobb darabszámban értékesített kerékpárjai a teljes kínálatát tekintve egyértelműen a Marlin sorozatból kerülnek ki. Ez egyébként nincsen másképp üzletünkben sem, hiszen a legtöbben nálunk is ebből a modellcsaládból választanak maguknak kerékpárt. Ennek tudatában nem meglepő tehát, hogy nagyon fontos az amerikai gyártó számára, így azon sem kell meglepődni, hogy folyamatosan fejleszti és frissíti ezt az MTB szériát (ahogy persze a többit is). Jelenleg az aktuális Marlin MTB kerékpárok a 3-ik generációjukat élik és mivel időközben a Shimano bedobta az új CUES váltórendszerét, így egy elég nagy kavarodás lett a Marlin-ok háza táján, amely most a 2025-ös modellévre látszik letisztulni. Tavaly még ugyanis párhuzamosan futottak a Shimano Deore váltóval szerelt típusok a CUES U6000-es kivitelekkel. Azért, hogy valahogy megkülönböztesse a gyártó egymástól az új és a legújabb modelleket, kénytelen volt új színkollekcióval előrukkolni. Így eddig tehát a vásárlók dönthettek, hogy a Trek Marlin 6 Gen 3 Deore, vagy CUES váltós verzióját szeretnék maguknak. Mostanra, ahogy már említettem, tisztább lett a kínálat és már „csak” az új CUES rendszerrel szerelt kerékpárok maradtak a palettán. Persze itt-ott még az üzletekben maradhatott 1-1 darab a korábbi verzióból, de az már részletkérdés.
Az aktuális 2025-ben kínált Marlin Gen 3-ok közül eddig egyedül a Marlin 5-ös típushoz volt szerencsém. Ezzel a bringával kötöttem közelebbi ismeretséget, no meg a korai Marlin 6 Gen 3-al, amelyiken még Deore váltó és Sr Suntour teleszkóp teljesített szolgálatot, így kézenfekvő volt a dolog, hogy próbára tegyek egy új Marlin 6 Gen 3-at, amely a tavalyi Marlin 7 Gen 3 szellemi utódja. Kicsit nagy lett a katyvasz, ugye? Mindegy, hagyjuk a számokat és nézzük inkább a tényeket! Ez a bringa felülről a második legmagasabb műszaki tartalmú Marlin az aktuális 2025-ös kínálatban és emiatt okkal várhatunk el tőle sokat.
A kinézetről, vagy ha úgy tetszik a megjelenésről igen keveset szoktam beszélni, mert az, hogy nekem tetszik-e egy kerékpár, vagy nem az teljesen lényegtelen, hiszen a szépség egy szubjektív dolog. Ezzel együtt azért el kell mondjam, hogy a Trek Marlin igen dögös vázzal rendelkezik. Az erősen ejtett felső vázcső olyan dinamikát sugároz, hogy még álló helyzetében is azt érzi az ember, hogy ezzel a bringával aztán bármit meglehet és meg is kell tenni. A színek választékára sem lesz panasza senkinek, mert a Trek tervezői csapata éppúgy gondolt a konzervatív megjelenést kedvelőkre, mint az élénkebb megjelenést támogató hívekre.
A meglehetősen robusztus összképhez nagyon sokat tesz hozzá, hogy a Trek nem állt be azok sorába, akik a vázon mindenféle illesztés és hegesztés nyomát el akarják tüntetni. Lehet ezen vitatkozni, de szerintem mindkét verziónak megvan a maga varázsa. Az igényes hegesztési varratok pedig, ahogy mondtam egyszerűen elhitetik veled, hogy ez a bringa elpusztíthatatlan. No, de most már inkább haladjunk!
Egy pár száz méter elég volt ahhoz, hogy mosoly kerüljön az arcomra és előtörjenek belőlem a korábbi Trek Marlin kerékpárokkal szerzett élmények. A vázgeometria annyira jó, hogy pár perec alatt magára tudja hangolni a bringát az ember. A számomra ideális M-es méret esetében egy szimpla nyeregmagasság állítás elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam. Számomra már a 2-ik generációs Marlinokban használt kormányméret is túl nagynak bizonyult, de erre az új 3-ik generációnál még rátettek egy lapáttal, így 750mm-es rúd került a bringa elejébe. Tudom, hogy ez a mai trend, de figyelembe véve azt is, hogy eltűnt a Trek MTB palettájáról a speciális női kivitel, így ugyanezt a méretű kormányt kapja egy 50kg-os, vékony testalkatú, törékeny hölgy is, ami nem igazán ideális a számára. Értem én, hogy lehet belőle levágni, de valahogy mégis azt érzem, nem igazán foglalkoznak manapság a gyártók úgy a vásárlói igényekkel, mint tették azt néhány évvel ezelőtt. Na, de elkalandoztam, térjünk inkább vissza a lényeghez.
Mivel a város szívében élek, így kénytelen voltam a menetpróbám első kilométereit épített, aszfaltúton megtenni. Mindig megállapítom, hogy bár jópofa érzés egy ilyen MTB kerékpárral gurulgatni a városban, azért minden porcikáján érezni, hogy nem ez az ő területe. Egyszerűen nem ide és nem ilyen kerékpározásra tervezték. Ne értse félre senki, szépen siklik, gyakorlatilag semmi nem állítja meg, jöhet járdaszegély, kátyú, vagy fekvőrendőr a Marlin 6 Gen 3 úgy siklik át ezeken, mintha ott sem lennének. Ebben kiváló partner a hatalmas 29x2.35 mérettel rendelkező gumiköpeny és a RockShox Judy teleszkóp is, amely nagyon finoman indul meg és gyönyörűen csillapít anélkül, hogy bármiféle ütést is továbbítana a kormány felé. A felhőtlen aszfaltos haladásnak viszont több dolog is az útjában áll. A hajtás áttétele (az FSA hajtómű mindössze 30 foggal rendelkezik), a terepre tervezett széles gumiköpenyek és valahogy maga az egész bringa ellene van ennek a felhasználási módnak. Erre a célra sokkal jobb választás egy Trek Dual Sport Gen 5 kerékpár. Mire kiértem a Marlin 6 Gen 3-al az erdőbe, rendesen elfáradtam, ami tovább erősítette bennem az érzést, hogy ez a bringa tényleg nem erre való. Az erdőben aztán fordult a kocka.
A szokásosnak mondható körömet bejárva, ami tartalmaz szűk és haladós erdei ösvényeket, meredek kaptatókat és lankásabb dombokat egyaránt már éreztem, hogy a Marlin 6 Gen 3 megérkezett az ő természetes közegébe. A szűk erdei ösvényeken való dinamikus haladásnak egyedül a böszme széles kormány volt akadálya, mert folyton azon aggódtam, hogy melyik pillanatban akad be egy fatörzsbe valamelyik oldalon. Ez persze nem a Trek Marlin hibája, hanem korunk MTB bringáinak jellemzője. Ezzel együtt is elmondhatom, hogy a Marlin nagyon jól irányítható, a 29-es kerékméretű mezőnyben az egyik legkezelhetőbb darab az eddig próbált márkák típusai között. Hirtelen irányváltásokra sem jön zavarba. A váz pokoli merev, pedig ez alapjába véve egy hobbi felhasználású MTB kerékpár. Ehhez a merevséghez a hátsó kerék új ThruSkew rendszere is nagyban hozzájárul. Ez a megoldás ugyanis menetes végével fixen a vázba rögzül, ennek plusz előnye az is, hogy egy gumicserét követően nem kell a fékkel játszani, mivel a kerék minden esetben ugyanoda érkezik a behelyezés után, ahol előtte volt, akárcsak egy átütő tengelyes megoldás esetében. ThruSkew rendszer érezhetően jobb, mint a hagyományos gyorszár.
A dimbes-dombos szakaszhoz érve megmutatta magát a Marlin jól sikerült geometriája. Nagyon jól lehet bevenni vele a nagyobb kaptatókat is, egy igazán kellemes mászótárs. A lejtmeneteknél a RockShox Judy teleszkóp is meg tudta végre mutatni azt, hogy mire is képes valójában. Nagyon szépen csillapít, és komoly tartalékok lakoznak benne, még agresszív használat mellett sem lehetett kihozni a béketűréséből. Nem ütött fel egyszer sem a visszaút csillapítása pedig megakadályozza, hogy kirugózáskor nyers, csattanás kísérje az utunkat.
A teleszkópra tényleg nem lehet panasz, mert még a 180mm-es féktárcsát harapó Tektro hidraulikus fék sem bírta csavarodásra késztetni. Apropó féktárcsa. Végre a 3-ik generációval maga mögött hagyta a Trek a kisebb méretű tárcsa használatát, aminek tényleg ideje volt már. Akár hobbi célú használat, akár nem, ma már egy első féktárcsa 180mm kell legyen alapból. A fékerő korrekt és jól adagolható. Határozott a fékkar működése, mindig pontosan lehet érezni, hogy melyik az a pont, ahol már a fékek munkába állnak. Jó betétek kerültek a rendszerbe, nincs nyikorgás, nyekegés, csak csendes szép működés. Nem úgy, mint egyes Shimano rendszereknél…
A Shimano-nál járva térjünk rá a váltóra. Nos, a CUES U6000-es Linkglide rendszere 1x10 sebességes a már említett FSA Alpha Drive 30Z hajtóművel társítva. A fogaskoszorú 11-48-as, ami gyakorlatilag minden terepen megállja a helyét. Az áttételekkel nem lesz senkinek gondja, panaszkodásra nem ad okot, nem úgy, mint a váltó. A CUES U6000-es hátsó váltó igazán pontos és még mindig imádom a hangját, sőt a váltókar használata közbeni érzés is rendben van, de nehéz hozzászokni a sebességéhez. Nem szeretem, hogy lassú. Igazán nehezemre esik megszokni és ezen a ponton csalódás a „régi” Marlin Deore váltójához viszonyítva. Az gyors volt, csendes és pontos. Értem én, hogy ez az új bazi tartós (legalábbis a Shimano ígérete szerint háromszoros élettartalommal lehet számolni), de a tempója megöli a bulit. Szerintem egy ilyen értéket képviselő kerékpáron ma már gyorsabb szerkezet jogosan lenne elvárható. Érdekes, hogy ugyanez a rendszer a Dual Sport 3 Gen 5 esetében nem volt ennyire bántó, de lehet, hogy az eltérő használatból adódóan nem ütközött csak ki ennyire ez a jelenség. Azért a pontosságán kívül is tudok ám jót mondani róla olyat, ami sok felhasználó számára mindennél fontosabb lehet. A CUES U6000 meglepően jól tűri a terhelés alatt történő váltásokat. Emelkedőn taposás közben is szépen átrakta a láncot a kívánt fokozatra. Valamit valamiért, ugye?
A Trek alapjában véve vagy Bontrager, vagy Maxxis külsőket használ a Marlin sorozat bringáin. A tesztelt Marlin 6 Gen 3-as kerekein 29x2.35-ös Maxxis Ikon TR külsők feszültek, amik úgy fogták a laza talajt, mint kisbocs az anyamedvét, amikor az megijed valamitől. Egy pillanatra sem jöttek zavarba, pedig mentem velük murván, döngölt földúton és laza homokos talajon is. Nagyon szerettem őket! Akinek az a gyengéje, hogy egy bringa ma már kizárólag tömlő nélkül ér valamit, annak sem kell aggódnia, mert a Marlin 6 Gen 3 akár tömlő nélkül is használható a megfelelő kiegészítések (tömítő folyadék, felni szalag, szelep) után, mert a Bontrager Kovee kerekek alkalmasak arra.
Szokás szerint a végére hagytam a kiegészítő alkatrészekkel szerzett tapasztalatok megosztását. A Bontrager Verse nyereg nem rossz a maga nemében, de biciklis nadrág nélkül, ahogy az MTB nyergek többsége, úgy ez sem biztos, hogy ideális társ lesz sokak számára hosszabb távon. Véleményem szerint fényévvel jobb, mint a korábbi Marlinok Evoke típusa volt. A méretei tökéletesen támogatják a hegyi bringázás minden formáját és a tömése is ad elegendő komfortot, de mondom mégegyszer, egy jó biciklis nadrág csodákra képes. A Bontrager XR Trail Comp markolat semmin extrát nem ad, de mivel rögzíthető, így stabilan áll a kormányon. A fogása egyébként rendben van és nem kellemetlen még biciklis kesztyű használata nélkül sem. A pedált megemlítem, bár értelme nem sok van. A Trek a szokásos műanyag platform pedállal szállítja a Marlin 6 Gen 3-at. Úgy gondolom, nem sok értelme van róla beszélni, mert egy ilyen szintű kerékpár esetében már a legtöbb használó eleve valami igényesebb, vagy patentrendszerű pedálban gondolkodik és nem a gyárak által adott vacakban.
A néhány együtt töltött nap után egy nagyon pozitív kép rajzolódott ki bennem a Trek Marlin 6 Gen 3 kapcsán. Minőségi alkatrészekből, fantasztikus vázgeometriával, pokolian jól összerakott MTB kerékpár, amely túlmutat a hétvégi hobbikerékpározás műfaján. Nagyon tudom ajánlani minden olyan bringásnak, aki tényleg terepen szeret biciklizni és abban leli örömét, ha egy alapos, dinamikus tekerés során kiengedheti a gőzt. Tingi-langi, vagy városi bringások kerüljék el és ne sértsék meg, nekik rengeteg más választásuk van ezen kívül.
A Trek a 3-ik generációval nem biztonsági játékot folytat, hanem egy tűpontosan kigrammolt fejlesztést hajtott végre, felesleges sallang nélkül, kiválóan kivitelezve azoknak, akik élvezni akarják a hegyi bringázás örömeit, de nem törnek versenyzői babérokra.
2025.04.01. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba
Kapcsolat
Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57.
Telefon: +36 30 233 4808
E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com