Elektromos? Hm...

2025.06.02.

Aki ismer, vagy esetleg követi az oldalunk blog bejegyzéseit az nagyon jól tudja, hogy az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz fűződő viszonyom nem épp a legjobb. Többször kifejtettem már, hogy értem a kategória születésének elkerülhetetlen történetét, sőt a létjogosultságát is bizonyos helyeken és bizonyos emberek esetében, de ezzel együtt sem vagyok és valószínűleg nem is leszek a rajongója ennek a technikának. Ezt nem csak kereskedői oldalról, hanem felhasználói oldalról szemlélve is bátran jelentem ki.

Felhasználóként nem tudok vele azonosulni, mert én szeretek biciklizni! Szeretek önerőből eljutni valahová, még ha az egy átkozottul magas hegycsúcs is. Jó érzéssel tölt el az, ha sikerül akár kiköpött tüdővel is, de végig csinálni az eltervezett útvonalat. Nem baj, ha lassabban, nem baj, ha vihartépetten, de legalább érzem, hogy élek és képes vagyok rá. Ez a saját nézőpontom és még egyszer megjegyezném, hogy tisztába vagyok az elektromos rásegítés adta plusz dolgokkal.

Azzal is tisztába vagyok, hogy az osztrák nyugdíjas az Alpokban nem tudna máskülönben bringázni. Vagy, hogy a gyengébb képességekkel rendelkező kerékpáros, így képes lehet lépést tartani a nála erősebbekkel, de ahogy már az elején is írtam mindennek megvan a maga helye és nem hiszem, hogy az erejük teljében lévő embereknek ilyen szaron kellene tekerni a szabadidejükben.

Kereskedőként viszont kifejezetten rühellem, átkozom azt is, aki anno kitalálta ezt az egészet. Miért? Mert dög nehezek, óriási a helyigényük, a szállításuk finoman szólva is körülményes, arról nem beszélve, hogy a cégek, akik vállalják egyáltalán az ilyen jellegű kerékpárok szállítását, iszonyatosan megkérik az árát. Még az üzlet biztosítását is módosítani kellett miattuk, mert a tűzveszélyességük okán a biztosító társaságok egyébként nem vállalnak felelősséget a keletkezett károk miatt, amit ezek a bringák okozhatnak.  Persze értem én, hogy rohadt sok pénzt keres (vagy keresett) ezzel az ötlettel az a nyomorult, amelyiknek kipattant a fejéből, hogy rontsuk el a 100 éve jól működő receptet egy villanymotorral, de totál megmérgezte az iparágat. Most sokan gondolhatják azt, hogy mit károg ez a szerencsétlen, hisz ő is eladja ezeket a „vasakat” és ő is keres rajtuk. Teszem, mert ha felszínen akarom tartani az üzletemet, akkor nem tehetek mást, de nem szívesen!

Fáj hallgatni, mikor egy 50-es éveiben járó egészséges nő, vagy férfi belekezd a nagy monológba, hogy „ebben a korban” már nem megy segítség nélkül… Hm. Nézzék meg Shakirát, vagy Jennifer Lopezt. Túl az 50-en is úgy ugrálnak végig egy másfél órás koncertet, hogy közben még énekelnek is. Az egészségügyi problémáktól mentes ember tehát képes rá és még ennél is többre is 50 körül. Ezen el kellene gondolkodni és nem egy elektromos rásegítéses vacaktól várni a megváltást, mert attól biztos nem lesz jobb a fizikai állapotuk. Bevallom sokaknál célt értem és örömmel tölt el, hogy nem egy másfél milliós szart adtam el nekik, hanem egy 400 ezer forintos minőségi kerékpárt. Ja és a lényeg! Mai napig hálásak érte és örömmel számolnak be a sikereikről, amiket a bringázások során elértek. Rendesen megfiatalodtak és ez már önmagában egy fantasztikus érzés számomra. Bocsánat, ha egy kicsit elkalandoztam, de ez a baromság mindig heves érzelmeket vált ki belőlem, de most inkább visszatérnék a fő mondanivalóhoz.

A történet apropója nem más, mint hogy elmentem a BOSCH által szervezett legújabb tanfolyamra. Igen ez egy tanfolyam, amiért fizet a kereskedő, és amiért cserébe megtanítják a legújabb fejlesztések csínyára-bínyára, beleértve az aktuális és legfrissebb diagnosztikai rendszerük használatát is. Ez nem az első eset, hogy részt veszek ilyen tréningen, hiszen az embernek muszáj fejlesztenie magát, ha nem akar lemaradni.  Az eddigi fejtágítások végeztével soha nem volt igazán rossz szájízem. Érezte az ember, hogy fejlődik az iparág és, hogy valamilyen szinten fejlődnek a dolgok, nem úgy, mint most. Lassan már az embernek semmi szerepe nem marad a kerékpározások alkalmával, kis idő még és már egyensúlyozni, sőt kormányozni sem kell. Az elektromos váltók térnyerésével ugye már ott tartunk, hogy azok a BOSCH motorral szerelt elektromos rásegítésű bringák, amelyek ilyennel vannak ellátva, már nem igényelik a menet közbeni beavatkozásokat, tehát nem kell a kerékpárosnak váltania. Az elektronika megteszi helyette. Elég csak a kijelző menüjében beállítani azt a kívánt pedálfordulatot, amely számunkra megfelelő a váltások időzítésére és a rendszer elvégzi helyettük a feladatot. Természetesen ezt mindkét irányba tudja, tehát gyorsítások során éppúgy, mint lassítások alkalmával. Ez csak a jéghegy csúcsa, amit mellékesen jegyeztem, meg és ami persze sokak számára nem is jelent újdonságot.

Az oktatás sem ezekről a funkciókról szólt elsődlegesen, hanem arról, hogy mennyi elektronikai szarság kell ahhoz, hogy ez működjön. A fenti példa csak egy a számos funkció közül, amit szabályozhatunk. Gyakorlatilag mindenbe bele lehet nyúlni. A motor teljesítményétől kezdve az akkumulátor kezeléséig, a kijelzők sokféle használhatóságán keresztül a mobiltelefon csatlakoztatásáig, mindenbe. Értem én, de nem születtem szoftverfejlesztőnek, sem informatikai szakon nem végeztem. Annyira bonyolult és szerteágazó a mai rendszer, hogy rohadtul igényli a törődést. Az okosok újabb és újabb funkciókat találnak ki. A bringához alkotott alkalmazás is egyre csak bővül tartalmilag, így folyamatosan szoftvert kell frissíteni, amit nem feltétlenül enged a rendszer online, hanem csak szervizbe történő diagnosztikai programon keresztül.

Tehát minden egyes mondhatni felesleges „karbantartásért” lehet súlyos 10 ezreket a szervizekben hagyni. Ez persze a tehetős ügyfeleknek úgysem jelent gondot-hangzott el a mondat a BOSCH emberétől, miközben nem tudta leplezni a mosolyát…

Gratulálok! Megint minden csak a pénzről szól. Nem számít, hogy egy ilyen szarnak a legyártása, szállítása és újrahasznosítása milyen ocsmány nyomot hagy a környezeten. Nem számít, hogy egy elektromos kerékpár akkumulátora mennyire nagy károkat okoz, az se számít, hogy egy ilyennek az előállításából mennyi más hasznosabb dolog készülhetne, és az sem számít, hogy a világra rászabadított, megszámlálhatatlan mennyiségű e-bike akkut rendszeresen töltik az emberek a háztartásukban. Ehhez viszont még több áramot kell az erőműveknek előállítani, amivel persze még így sem lenne akkora baj, ha ez emberek a munkába járáshoz használnák az autóik helyett az elektromos kerékpárjukat. De valljuk be, a többség nem ezt teszi és esze ágába nincs letenni az autót, márpedig ezzel az előbb leírt károkat okozza a környezetnek…

Jómagam egy analóg gyerek vagyok, és ezt lehet szó szerint venni. Nekem a telefon is „csak” egy munkaeszköz, amit hétvégére be sem kapcsolok. Persze én még egy másik korban születtem, jóval az internet kora előtt, én még mechanikus váltóval szerelt autón nevelkedtem és mai napig nem mondanék le a váltások öröméről. Számomra a karóra is az, amit nem elem, vagy akku üzemeltet, hanem rugó és fogaskerék. Ne értse félre senki, nem vagyok a technikai fejlődés ellen, csak azt mondom, hogy nem feltétlenül kell minden területre ilyen erőszakosan betolni azt, mert nem minden esetben válik az emberiség javára. Érzésem szrint az elektromos rásegítésű kerékpárok témaköre pont ilyen. 

Bízom abban, hogy a kerékpáripar nem fog teljes egészében elmenni ebbe az irányba, noha több német gyártó (Haibike, Hercules, Winora) is teljes egészében erre a vonalra állt át és gyakorlatilag felszámolta hagyományos kerékpárjainak a fejlesztését. Bizakodásra az a beszélgetés ad okot, ami legutóbb a Trek vállalat európai vezetőjével egy vacsoraasztalnál történt. Ő megnyugtatóan annyit mondott: „a hagyományos kerékpárokra való igény soha nem fog megszűnni, mert az emberek nagyon nagy számának a kerékpár az a hobbi, vagy sporteszköz, ami áram nélkül saját maguk által halad arra, amerre csak ők szeretnék”

Remélem, jól látja a dolgot, mert egy olyan világban, ahol már nem létezik hagyományos bicikli, ott én már nem akarok kerékpárüzletet vezetni…

2025.06.02. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba