Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Karbon legyen, vagy Alumínium

2023.12.18.

Kabon vs. alumíniumAz országúti kerékpárok kapcsán nemrégiben már foglalkoztunk az anyaghasználattal. Ugye, akkor a Trek Émonda sorozatának új alumínium vázzal készült típusainak bemutatása, volt az, ami miatt elővettük a témát. Érdekes, hogy a „hobbi” kerékpárosok körében is nagyon sokan vélekednek úgy, hogy komolyan venni egy bringát manapság csak akkor lehet, ha annak a váza karbonból készült. Ennek az elméletnek mond ellent több neves gyártó 2024-es modellkínálata, hiszen nemhogy fogyatkoznának a magasabb műszaki paraméterekkel rendelkező alumíniumvázas kerékpárok, hanem több esetben még a paletta bővítése is megfigyelhető. Nincs ez másképp a Trek szerteágazó kínálatában sem. Az országúti kerékpárok között a már említett Émonda mellett a legnépszerűbb Domane sorozatban éppúgy jelen vannak az aluvázas típusok, mint az MTB szériában. Érdemes megjegyezni, hogy az alumínium vázak fejlesztése is folyamatos, tehát nem arról szól a történet, hogy szimplán a már évtizedek óta használt technológiával gyártanak valamit, hanem komoly ötvözetek és még komolyabb mérnöki munka áll a háttérben.

Mindezeknek köszönhetően mára ott tart az iparág elitje, hogy azonos műszaki tartalom mellett egy aluvázas bringa és annak karbon vázas megfelelője között szinte kimutatható súlykülönbségről nem lehet beszélni. Kiváló példa erre az új Trek Émonda ALR 5-ös, amely mindössze 12dkg-al nyom többet a mérlegen, mint a karbonból készült megfelelője az Émonda SL5-ös. A két modell a váz anyagától eltekintve minden más alkatrészében megegyezik…

A súly azonban csak egyetlen a sok jellemző közül, azért ragadtam ki ezt elsőként, mert az emberek nagy része kapásból ezzel szokott érvelni, amikor a két vázanyag összehasonlítása kerül napirendre. Ahogy az lenni szokott mindkét anyagnak megvannak a maga pozitív és negatív tulajdonságai, amit majd a száraz tartalmi részünkben lejjebb kifejtünk.

Ez a téma számunkra nem is lehetne aktuálisabb, mint most, amikor a Trek lerántotta a leplet a 2024-es Procaliber sorozatáról. A merevvázas MTB kerékpárok méltán elismert képviselője már több mint fél évtizede jelen van a piacon. Természetesen ez idő alatt is folyamatosan fejlesztette a gyártó a versenyzői visszajelzések alapján. Anno mikor bemutatkozott a Procaliber család, akkor a két nyitódarab még alumínium vázzal készült, de nem akármilyennel, hiszen a modellcsalád védjegyének számító IsoSpeed csillapítás éppúgy része volt ezeknek a kiviteleknek, mint a karbonból készülteknek. Ez a technikai megoldás emelte egy csapásra az egekbe a Procaliber bringák nimbuszát. Aki próbált már ilyen kerékpárt terepen, az nagyon jól tudja, hogy mit is jelent ez a rendszer, aki még nem és szereti az MTB bringákat, annak meg mindenképp ki kell egyszer egy ilyet próbálnia. Aztán az első modellfrissítés eredményeképp eltűntek a sorozatból az aluvázas kivitelek és innentől kezdve már „csak” karbonban kínálta őket a Trek. E mögött valószínűleg egy jól átgondolt üzleti stratégia húzódott meg, hiszen ezzel a Procaliber kerékpárok presztízse tovább nőhetett. Rengeteg bringás viszont gyászolta ezt a döntést és visszasírta a masszív alumínium vázas kiviteleket. Nos, imáik meghallgattattak! A 2024-es modellévben visszatérnek az alu Procaliber-ek a Trek kínálatában. Két felszereltségi szinttel lesz kapható az újdonság a gyengébb 6-os és a durvább 8-as típusok képében. Mindkét modell megtalálható már oldalunkon a hozzá tartozó specifikációval és elérhető színekkel együtt. A versenyzésre is kiválóan alkalmas bringák igazi ütöm-vágom darabok, melyek a legdurvább nyúzásnak is ellenállnak. A vázgeometria egy az egyben megegyezik a karbon kivitelekével, viszont a fantasztikus IsoSpeed csillapításról ezúttal sajnos le kell mondanunk. Ezek után nem csoda, hogy nagyon várjuk az első példányokat, mert mihamarabb szeretnénk kideríteni, hogy miként is teljesítenek...

Na, de ne ragadjunk le itt, hisz a téma az anyaghasználat, jöjjön akkor egy kis száraz elmélet, amit az AI dobott ide nekünk abból a megközelítésből, hogy kinek milyen váztípus az ajánlott. Szerinte karbonvázas kerékpárt akkor vásárolj magadnak, ha a következő szempontok az elsődlegesek számodra:

Legjobb teljesítmény: A karbonvázak rugalmasabbak, mint az alumínium vázak, ami jobb bringázási teljesítményt eredményez a kerékpárosra ható kisebb erők miatt. Ez különösen fontos versenyzők számára, akik hosszú időn át nagy terhelésnek vannak kitéve úgy, hogy közben minden másodperc számít.

Súly: A karbonvázak általában könnyebbek, mint az alumínium vázak, ami javítja a kerékpár gyorsaságát és kezelhetőségét. Ez különösen fontos nagy szintkülönbségek legyőzésénél, mivel a hegyek felfelé és lefelé történő gyors és hatékony megmászása sok energiát igényel

Legjobb aerodinamika: A karbonvázak könnyebben alakíthatók, mint az alumínium vázak, ami lehetővé teszi a tervezők számára, hogy kényelmesebb és aerodinamikusabb kerékpárokat készítsenek. Ez különösen fontos országúti kerékpárosok számára, akiknek fontos a gyorsaság.

A jellemzők alapján tehát a karbonváz elsődleges célközönsége a következő:

Profi Versenyzők: A versenyzők számára a karbonváz a legjobb választás, mivel javítja a teljesítményt és a gyorsaságot.

Profi Hegyikerékpárosok: A hegyikerékpárosok számára a karbonváz jó választás, mivel csökkenti a rezgéseket ez által javítja a gyorsaságot és a kezelhetőséget.

Profi Országúti kerékpárosok: Az országúti kerékpárosok számára a karbonváz jó választás, mivel aerodinamikailag jobbak az alumínium kiviteleknél ez által gyorsabbak tudnak lenni

Ahogy az tisztán látszik elsődleges célközönség, akinek a karbonváz javasolt egyértelműen a versenysport szerelmeseinek táborát képezik Természetesen a karbonváz nem mindenkinek megfelelő. Az alumínium váz lehet a jó választás sokak számára, ha az ár/érték arány fontos, vagy ha hosszú távon tervez a kerékpárral.

Karbon vázak, tehát erősek és könnyűek, mindemellett rugalmasságuknak köszönhetően sok a kerekek felől érkező rezgést csillapítanak, ami jobb teljesítményhez vezet. Könnyebben alakíthatók, mint az alumínium vázak, ami lehetővé teszi a tervezők számára, hogy kényelmesebb és aerodinamikusabb kerékpárokat készítsenek. Általában drágábbak, mint az alumínium vázak.

Alumínium vázak erősek és megbízhatóak. Olcsóbbak, mint a karbon vázak. Könnyebben javíthatóak, mint a karbon vázak. Nem rugalmasak, mint a karbon vázak, viszont sokkal hosszabb élettartalmúak.

Melyik a megfelelő?

A megfelelő vázanyag kiválasztása az egyéni igényektől és preferenciáktól függ. Ha a teljesítmény a legfontosabb, akkor a karbon váz a jobb választás. Ha a költségvetés, akkor az alumínium váz a jobb választás. Ha hosszú távú használatra keres kerékpárt, akkor az alumínium váz a jobb választás.

Íme, néhány tipp a megfelelő vázanyag kiválasztásához:

Ha versenyszerűen kerékpározol, akkor a karbon váz a jobb választás.

Ha csak hétköznapi közlekedésre, hobbi célú sportolásra, vagy túrázásra keres kerékpárt, akkor az alumínium váz

Ha minden gramm számít és a súly fontos szempont számodra, akkor a karbon váz a jobb választás.

Ha a költségvetés a fontosabb, akkor az alumínium váz a jobb választás.

Na, ezek után lehet, hogy nem lett senki okosabb, mindenestre az jól látszik gyártói, de akár a mesterséges intelligencia oldaláról is, hogy nem kell lesajnálni egy jó bringát pusztán azért, mert annak a váza alumíniumból készült és nem karbonból. Sok olyan felhasználási terület van, ahol egyértelműen ez a jobb választás. Nyilván mindenkinek a pénztárcája dönti el a végleges választást, hiszen az, aki az abszolút csúcskategória irányában kacsingat, már nem is tud választani, hiszen számára ma már kizárólag karbonból gyártanak kerékpárt…

 

2023.12.18. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 

Közösségi oldalak