Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Mi a fontos szempont Kerékpár vásárláskor?

2020.05.19.

Kerékpár vásárlásAkárhonnan is nézzük a dolgokat iszonyatosan jó dolgunk van manapság, minden területen a bőség zavara fogad bennünket ami aztán egyes emberekkel csúnya dolgokat művel, hiszen ebben a túlkínálatban már azt sem tudják mit akarnak igazán, így aztán folyamatosan elégedetlenkednek. Na ők lesznek akik leggyakrabban vásárolnak hülyeséget, mert csakis a saját fejük után mennek és soha nem hallgatnak és fogadnak meg külső szakértői tanácsot, de most nem velük szeretnék foglalkozni.

A túlkínálat a kerékpáros világra is jellemző és ha a bőség nem zavarná össze az embert akkor ott van még az a tény, hogy az utóbbi évtizedekben történt fejlesztéseknek köszönhetően a felhasználási területhez igazítva több új kerékpár kategória is napvilágot látott.

Ez egyrészről egy fantasztikusan jó dolog, hiszen mindenki a kerékpározási szokásainak legmegfelelőbb biciklit tudja ezáltal kiválasztani és megvásárolni, másrészről pedig sok embert úgy összezavar és elbizonytalanít, hogy a végén kimenekül a kerékpár üzletből és rosszabb esetben az egész bringázásról lemond.

Az elsőre ijesztőnek tűnő kínálat egy kis beszélgetés után hamar leülepszik és a kedves vásárló máris tisztábban láthatja a dolgokat, de ehhez persze neki is segítenie kell és igen, néha kompromisszumot is kell kötnie, vagy legalábbis kellene, mert csak ritkán teszi. Az ember még mindig a külsőségek rabja, lehet persze rizsázni a belső értékekről, tartalomról, kivitelről stb. ha nem tetszik a kerékpár akkor ezeket magasról leszarja és tovább áll még akkor is, ha minden más szempontból tökéletes lenne számára az az adott  bicikli.

Ezt persze valamilyen szinten megértem, hiszen én magam is egy gyönyörű nőt vettem feleségül, nem pedig egy… nem annyira szépet. A kerékpár azonban egy használati eszköz, melyet mindenki más-más céllal vásárol.

Van aki sportolásra, van aki kellemes szabadidő eltöltésre, van aki túrázásra, de van olyan is aki szimpla közlekedésre keres számára megfelelő biciklit. Ezek a felhasználási területek ahogy már korábban említettem más-más típusú kerékpárt igényelnek és nem éri csak azért, mert jobban tetszik egy mtb bringa olyat választani akkor, ha napi ingázásra keresünk megfelelő kétkerekűt.

A vége úgyis az lesz, hogy rohadt kényelmetlennek fogjuk érezni az egészet a testtartásunk és az üléspozíciónk nem lesz megfelelő, fárasztó lesz a tekerés a végén pedig beállítjuk a garázs, vagy a tároló egyik sarkába és a por szép lassan belepi szegényt.

Az utóbbi időben, viszont nagyon sokszor találom szembe magam olyan vásárlóval akivel sikeresen leszűkítjük, hogy mire is van szüksége és amikor kipróbálja a számára megfelelő kerékpárt akkor fülig érő szájjal teker a próbakör alatt, majd a végén kiböki: „nagyon szuper, ez az amit kerestem, de nincs halvány pisztácia színben? Nekem olyan színű bicikli kell!”

Vagy a másik kedvencem, hogy „nem kényelmes az ülése!" Ne gombhoz válassz kabátot, hanem fordítva! A nyereg a legkevesebb, mert azt bármelyik biciklin azonnal még vásárlás előtt tudjuk cserélni (ezt bármelyik szaküzlet megteszi nagyobb felár nélkül). Az a fontos, hogy a testtartásod, üléspozíciód, illetve a bicikli futáskultúrája megfelel-e számodra?

Ezen a ponton lenne érdemes kompromisszumot kötni, mert az aki valóban szeretné élvezni a biciklijét sokkal jobban járna azzal, ha az egyébként számára tökéletesnek érzett kerékpár tulajdonságait a színe elé helyezné, mert akkor nem landolna abban a bizonyos garázssarokba néhány együtt töltött keserves biciklizés után.

Természetesen szét kell nézni az adott város üzleteiben és a kínálatot átfésülni mielőtt döntést hoz az ember, de amennyiben csak a szín a probléma és úgy érezzük, hogy minden más szempontból tökéletes a próbált kerékpár, úgy érdemes egy kicsit mérlegelni és feltenni a kérdést, hogy tényleg olyan fontos az?

Ui.: a kerékpárok menüpontban legördülő kategóriák bármelyikére kattintva néhány sorban összefoglalva megtalálható, hogy melyik bicikli milyen területre van szánva, ami persze iránymutatásnak jó, de az igazi választ a próba adja majd meg! A méretről már korábban beszéltünk, így arra most azért nem tértem ki, de ha szeretnéd akkor elolvashatod itt!

 

2020.05.19. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 

Közösségi oldalak