2022.09.05.
Az idei szezon elején már sejteni lehetett, hogy ez az év nem lesz könnyű se a kerékpár vásárlók, se a kerékpár szaküzletek számára. Erről már többször ejtettünk szót az oldalunkon korábban. A probléma meglehetősen összetett. Az elmúlt COVID időszaknak köszönhetően több fronton berogyott az alkatrészek gyártása, így az egyidejűleg megnövekedett vásárlói igényeket képtelenek voltak kielégíteni. Ez mostanra odáig fajult, hogy nem mindenhez lehet hozzájutni, olyan egyszerűen, mint néhány évvel ezelőtt, vagy ha igen, akkor sok esetben hónapokat kell várni rá. Ehhez csapódtak még a világban jelenleg is zajló események, aminek következtében, minden egyre drágább lett.
A kerékpárok jelenlegi hazai árát három dolognak köszönhetjük: folyamatosan emelkedő szállítási költségek, emelkedő nyersanyag és energiaárak, valamint a gyengülő forint. Ezeknek a következménye lett az, amit az év első felében tapasztalhattunk, mégpedig, hogy a hazai képviseletek és a gyártók sorra adták ki az újabb és újabb árlistáikat, követve és áthárítva az emelkedő költségeiket. Aztán egy picit megnyugodni látszottak a kedélyek, mivel a szállítási költségeket és a nyersanyagárakat sikerült a gyártóknak és hazai képviseleteknek olyan keretek közé szorítani, amivel már legalább néhány hónapra előre tudtak kalkulálni. Így viszonylag fixnek mondható kiskereskedelmi árakat tudtak meghatározni.
Aztán jött a forint kisebb, majd nagyobb berogyása, ami megint elindított egy újabb pánikot (nevezhetjük annak) a forgalmazói oldalon. A mi általunk forgalmazott márkák közül a német Winora kezdte a sort, ami azért mókás, mert gyakorlatilag egy darab bringát nem tudtak még az idén leszállítani, de azért kiadtak egy új árlistát. Másodikként a Trek importőre rúgta fel az eddigi árakat és május 30-án hatályba léptette az újakat. Tette ezt egy kicsit inkorrekt módon, előzetes tájékoztatás nélkül. Konkrétan pont aznapra vártunk egy szállítmányt, melyet már hónapokkal korábban megrendeltünk az akkor érvényben lévő árak alapján és a csomagban lévő számlán szembesültünk azzal, hogy ezek a bringák bizony már nem annyiba kerülnek… No comment!
Őket követte a Kellys, a Hercules, a Rock Machine, a Superior és végül a Cyclision. Az összes közül ez utóbbi áremelése tűnt a legkorrektebbnek.
Aztán egy kis idő elteltével kezdődött minden előröl. Az ember nem akarta elhinni, amit lát, nem telt el úgy egy hét, hogy valamely márka képviselete ne emelt volna árat és ez igaz volt a kerékpáros kiegészítők és ruházatok forgalmazóira is. Az is igaz, hogy ebben a sztoriban nem a termékek forgalmazói, vagy gyártói a hunyók, sajnos ennyire elromlott a világ és az a legrosszabb, hogy nem is lehet egyelőre látni a végét. A kerékpárok gyártói és forgalmazói egyetértenek abban, hogy nem tudnak semmi biztosat mondani számunkra a jövő évvel kapcsolatban. Egyelőre semmi biztos jele nincs annak, hogy belátható időn belül rendeződne ez a képtelen helyzet. Ez a gigantikus hiányra éppúgy értendő, mint az elszabadult és megállni nem akaró vételárakra.
A célom ezzel a néhány sorral mindössze annyi, hogy ha kerékpárvásárlás előtt állsz és megvan az arra szánt összeg, akkor ne szorongasd a pénzed, hanem vásárolj minél hamarabb, mert tisztán látszik, hogy ennek a folyamatnak messze még a vége. Egy átlagos MTB kerékpár ára az elmúlt 7 hónapban több, mint 50%-al emelkedett, de persze ez minden típusú és gyártmányú bringára érvényes. Ezen kívül még valamit tanulhattunk ebben az évben, mégpedig azt, hogy a váratlan helyzetek nagyon hülye és drasztikus viselkedést váltanak ki a cégekből, ezért hát tényleg csak annyit tudok tanácsolni, amit az előbb leírtam: Ne tartogasd sokáig, mert egyre kevesebbet kapsz a pénzedért…
2022.09.05. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba
Kapcsolat
Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57.
Telefon: +36 30 233 4808
E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com