Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Superior RX 580 teszt


Superior RX 580 tesztElőször is szeretném leszögezni, hogy a kategória amelybe ez a Superior RX 580-as is tartozik köszöni szépen jól van. Hogy miért fontos ezt tisztázni? Azért, mert amikor a 29-es mtb kerékpárok színre léptek úgy tűnt, hogy a Cross, vagy más néven Dual Sport bringáknak befellegzett. Addig amíg a terepre szánt kerók csak 26"-os kerékmérettel rendelkeztek jóval nagyobb volt a szakadék a két kategória között, hiszen akit nem vonz a klasszikus, kicsit nehézkesebb trekking kerékpár, de nagyobb távokat szeretne megtenni kényelmesen, gyorsan úgy, hogy alkalmanként elhagyná az épített utat annak egyértelmű előnyökkel bír ezen géposztály.

Aztán, megjelentek a 29-es mtb kerékpárok és egy kis időre bezuhant a cross bringák utáni kereslet, ami egy kicsit érthető is, hiszen a kerékméret ugyanaz, a teleszkóp a terepbringákban ugyanazon vételár esetén többnyire jobb, csak a hajtás áttétele a gumi szélessége, meg mintázata különbözik.  Bár ez utóbbit könnyen lehet orvosolni, ha ehhez hozzávesszük, hogy a 29-es mtb kerékpárok jóval masszívabb és sportosabb megjelenésűek akkor már nem olyan nagy rejtély a kereslet csökkenésének megértése.

Én magam is kezdtem az utóbbi időben megkérdőjelezni a cross kerékpárok szükségességét, aztán kipróbáltam az RX 580-at.

A szívemhez egyébként mindig is a hegyi kerékpárok álltak közelebb, manapság is azzal élek, így a különbségek igen hamar kiütköztek. Az RX nyergében eltöltött 2-3 kilométer után már egyértelmű volt számomra, hogy hülye, aki vegyes terepre (zömmel aszfalt) nem ilyen bringát használ. A Superior váza igazán kecsesre sikerült, könnyed, már-már légies a felső vázcső formája. A homlokcső a legújabb trendeknek megfelelően a teleszkóp irányába szélesedik ezzel növelve a merevséget és a robusztusságot. A bowdenek a kornak megfelelően természetesen a vázon belül futnak, ezzel is növelve a külső megjelenés igényességét, ahogy az egy valamit is magára adó gyártó esetében ma elvárható.

A kidolgozás és a megjelenés tekintetében nem igazán lehet belekötni a Superior RX 580-as modellbe, ahogy a felszereltséget sem lehet panasszal illetni. A 27 fokozatú Shimano XT hástó váltó olyan finoman és gyorsan teszi a dolgát, hogy még ha akarna az ember akkor is nehéz lenne belekötni, bár a váltókarok a megszokott módon (sajnos a gyártók mindegyike használja ezeket a spórolási formákat), nem az XT családból származnak, hanem az egyszerűbb M2000-es szériából, ennek ellenére sem a váltás érzetével, sem a pontosságával nem volt bajom. 

A hajtás áttétele egyaránt támogatja az aszfalton történő száguldozást és a könnyebb terepen való bringázást. Az első 48-as lánckerék már komoly tempó eléréséhez tud hozzásegíteni, már ha bírjuk szuflával. Egyébként egy pár alkalommal megpróbáltam kihozni belőle és magamból is a maximumot megfigyelve a bringa viselkedését, de nagyon szépen ment. A váz kellően merev, nyoma sincs rezonanciának, vagy csavarodásnak.

A bringa nagyon robbanékony, összehasonlíthatatlanul kezelhetőbb, mint egy 29-es romboló. A kormány szélessége is jóval ideálisabb nem olyan túlzó, mint ahogy azt a mai divat diktálja. A bringázások alatt csak a filigrán és kecses szavak kattogtak az agyamban. Talán ezzel a két jelzővel lehet leginkább meghatározni az érzést amit ez a kerékpár nyújt. A cross bringák egyik gyengéje a már említett teleszkóp szokott lenni, hiszen ugyanazért az árért az mtb bringák többet adnak, no de nem úgy az RX 580-as esetén, hiszen a levegős Sr Suntour NCX mindent tud amit a "nagyok" és ezt menet közben folyamatosan érezteti is velünk. Csillapítása mindkét irányban korrekt, finoman mozdul meg és a merevsége sem hagy kívánnivalót maga után. Lockout van, de azt egyszer sem használtam, mivel a bringát gyakran kergettem be az erdőbe...

Az Impac Crosspac külső gumiknál jobbat is eltudnék képzelni egy ilyen szintű bringán, valahogy kilóg a sorból ez az alkatrész, különösebb gond nem volt vele, de porosabb aszfalton érezhetően vesztett tapadásából egy Continental, vagy Bontrager köpeny ennél jóval többet tud, de legalább csendesen és simán futott. A nyeregtől ránézésre nem vártam sokat, egy tök egyszerű darabnak nézett ki. Na így nem szabad elsőre ítélni! Nagyon kényelmes, jól tart és számomra még 30km megtétele után is komfortos volt, ugyanúgy ahogy a csuklótámaszos markolat is.

A Shimano MT 200-as hidraulikus fékektől nem kell nagy csodát várni, teszik a dolgukat, de ha valaki súlyosabb egy kicsit, vagy egy komolyabb hegyi túrát tervez, akkor lehet érdemesebb előre egy 180mm-es féktárcsára váltani.

A vázon egyébként mindennek alakítottak ki helyet, így a kulacstartó, csomagtartó, vagy az igényes gyári sztender felszerelése is támogatott akárcsak a sárvédőké. hogy egy igazi hosszútáv bajnokot faragjunk a gépből. Összegezve a tapasztaltakat arra jutottam, hogy nagy tévedés azt hinni, hogy egy 29-es mtb kerékpárral kiváltható egy jó Dual Sport bringa, melyek között a Superior RX 580-as egy igazán korrekt alternatíva és igencsak megéri számításba venni akkor, ha egy ilyen stílusú kerékpár vásárlásán töröd a fejed. A gyártó RX szériájának alacsonyabb műszaki tartalmú tagjai is ugyanezzel az igényes vázzal készülnek, így ha neked nincs szükséged erre a felszereltségi szintre, akkor sem kell lemondanod a többi jó tulajdonságról.

 

 

2019 május 15. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

 

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalak