Az első pár méter mindig meghatározó tud lenni egy bringával. A legtöbb ember számára legtöbbször elég néhány 10 métert menni az adott kétkerekűvel ahhoz, hogy valamiféle véleményt tudjon mondani róla ezért is szoktam kérni a vásárlás előtt minden kedves érdeklődőt arra, hogy pattanjon a kiszemelt bringa nyergébe és forduljon azzal egy kört, mielőtt döntést hozna.
Nos nincs ez másképp velem se. Azonban mielőtt elindultam volna már felfigyeltem egy nem túl kellemes dologra. A Superior mérettáblázata szerint az én 172 cm-es testmagasságomhoz az M-es (18"-os) vázméret a megfelelő ebből a típusból, de a vázon átlépve én mást éreztem, nagyon mást. A felső vázcső ugyanis határozottan érte a himbi-limbimet, ami akkor sem túl jó, ha éppen most született gyermeke az embernek, mert hát másra is lehet azt még használni a későbbiek folyamán, így nem árt vigyázni rá. Azzal tisztában vagyok, hogy a lábhossz és a felsőtest hosszának aránya is számít, de általában nem szokott gond lenni ezzel, legalábbis az eddig tesztelt bringák túlnyomó többségénél nálam bejön a papírforma.
Na mindegy, mivel S-es tesztbringa nem volt így maradt az óvatosság. Lendületbe hozva a bringát már nem éreztem nagynak. A nyereg és a kormány közötti távolság teljesen jónak tűnt, így még inkább kíváncsi lennék a kisebb tesóra. A 29-es kerekű mtb kerékpárok sok éven át olyan esetlenül fordultak és mászni sem volt jó velük a korábbi 26-hoz képest, amit aztán sok-sok mérnöki munkának köszönhetően szép lassan maguk mögött hagytak, így van ezzel a tesztelt Superior is, mely nagyon sok esetben megcáfolta a fizika szabályait.
A váz kidolgozása egyébként csak a legfelsőbb körökkel vethető össze, annyira igényesek a részletek. A bowdeneket szépen bevezették, így nem zavarja semmi az esztétikai élményt. A hátsó féknyereg a mai szokás szerint az alsó vázvillára került és ami külön öröm egy hobbikategóriás kerékpár esetében, hogy a vázat előkészítették gyári sztender fogadására is, így aki szeretne rá egy kitámasztót annak nem kell mindenféle univerzális vacakkal bajlódni, ami a végén sose úgy áll ahogy annak kellene, hanem igényesen meg lehet ezt is oldani.
Ha már a fék szóba került akkor had jegyezzem itt meg, hogy ebben az ársávban ritkaságszámban menő Shimano hidraulikus tárcsafékek igazán szépen teszik a dolgukat. Jól adagolhatóak és a fékkar nyomáspontja is határozott és jól adagolható, amihez az elöl 180 mm-es tárcsa is sokban hozzájárul. A hangját hallatja néha, de nem olyan veszélyes a dolog, hogy ne lehetne vele együtt élni, persze egy jobb fékbetét azért ezen is tud segíteni, ráadásul két legyet üthetünk egy csapásra, mert egyrészt elhallgat, másrészt növekszik a fékerő, miután már valódi hegyi bringázásra is alkalmas lesz a Superior XC kerékpárunk. A gyártók zöme ebben az árkategóriában legtöbbször Tektro, vagy még kevésbé neves gyártó valamely típusával szerelnek amik aztán hol jobban, hol rosszabbul végzik a feladatukat, nos a Shimanoval ilyen meglepetés nem fog érni bennünket még akkor sem, ha ez a típus a japán gyártó egy belépő szintjét testesíti meg.
A váltók szépen hozzák a papírforma alapján elvárhatót. A Shimano Deore váltóját nehéz lenne nem szeretni, csendesen finoman és nagyon pontosan teszi a láncot a kívánt fogaskerékre és az élvezetből az sem vesz el semmit, hogy előre nem ilyen típus került. A hajtás a klasszikus 3x9-es rendszerből épül fel ami a véleményem szerint a valaha volt egyik legjobb áttételeket biztosítja azok számára akik nem csak az Alpokban szeretnének tekerni. Kiválóan támogatja a hosszabb hegyi túrákat és a sík területen való bringázást is.
A Suntour XCM teleszkóp megfelelően rugózik, bár a visszaút csillapítás ahogy már megszokhattuk ebben az árkategóriában, hiányzik belőle, így nem kell meglepődni azon hogy egy komolyabb akadály előtt kiemelve a kerékpár elejét a mutatványunkat egy kisebb csattanó hang fogja kísérni. A lockout hasznos tud lenni, ha jó minőségű úton nagy magasságot szeretnénk legyőzni, hiszen így a felesleges rugózás nem vesz el energiát a tekeréstől, így növelhető a hatékonyságunk.
A markolat jó fogású volt és rögzített, így a tartós használat során sem kell aggódni amiatt, hogy tekeredésbe, vagy csúszkálásba kezdene. A nyeregről nem igazán tudok nagy dolgot mondani, mert 30 km alatt semmi különöset nem tapasztaltam vele kapcsolatban, bár aki hosszabb távra tervez annak érdemes lehet elgondolkodnia egy a prosztatával kíméletesebben bánó típuson. A Superior-nál nem méretezték túl a külső gumikat, amik így optikailag elvesznek a bringa dögösségéből, de használat során inkább áldás volt a karcsúbb köpeny, mint átok.
Összegezve annyit tudok mondani a Superior XC 869-es kerékpárról, hogy egy nagyon jól összerakott, szerethető darab amit élvezet használni, csak a megfelelő vázméret kiválasztására kell nagyon odafigyelni, bár ez érvényes minden bringavásárlásra függetlenül attól, hogy milyen márkajelzés van ráfestve a vázára. A kimagasló ár/érték aránya viszont megkérdőjelezhetetlen.
A teljes specifikációt ezen az oldalon találod.
2019 június 28. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba
Kapcsolat
Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57.
Telefon: +36 30 233 4808
E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com