Csúnya dolog az előítélet, de ne legyünk álszentek ebből a rossz jellemvonásból mindannyiunk hordoz magában valamennyit. Férfiasan bevallom, hogy a Trek Dual Sport Gen 5 modelljeit eddig én is ebből az okból kifolyólag kerültem el, mármint az előítéletem miatt és ezért nem vetettem alá egyik típusát sem egy tartósabb tesztnek. Érdekelni persze érdekelt a dolog, de úgy éreztem még várnom kell vele ahhoz, hogy objektíven tudjam tesztelni valamelyik kivitelét. Akartam tudni, hogy a Trek mérnökei mit kalapáltak össze a pokolian jó Dual Sport Gen 4 széria után, aminek valamennyi típusa megfordult nálam korábban, és amelyek közül a DS 3-as óriási kedvencem lett. Arra a felhasználásra, amire azt a bringát szánták szerintem a valaha volt egyik legjobb kerékpár. Ezért lett egy óriási érthetetlenség, düh és még megannyi negatív érzés úrrá rajtam, amikor az amerikai gyártó nagyot gondolva kukába dobta az egész koncepciót és alapjaitól tervezete újra a népszerű Cross kerékpár sorozatát. >>>
Nagy várakozás előzte meg az új alumínium vázzal készült Trek Procaliber kerékpárok érkezését részünkről és a vásárlók részéről egyaránt. Gyakorlatilag a leleplezés pillanatától fogva csak arra vártunk, hogy megérkezzenek üzletünkbe az első példányok és amint ez megtörtént rögtön el is határoztuk, hogy egy darabot befogunk saját használatra, hogy testközelből ismerjük meg a típus erősségeit, és ha van neki, akkor a gyengeségeit is. Az első szállítmányunkat olyan gyorsan széthordták a kiéhezett és szemfüles vásárlók, hogy egy darabot sem volt időnk kimenteni belőle, így türelmetlenül vártuk az új darabok beérkezését. Ez, valamint, hogy a bemutató után sokan legyintve egy átnevezett X-Caliber bringát láttak bele az új Procaliberekbe (mindezt persze csak a képek alapján), tovább fokozta az érdeklődésünket és a vágyunkat a használatba vételére. Na, nem mintha az X-Caliber sorozat kerékpárjai rosszak lennének, sőt azok is nagyon jól sikerült darabok voltak, amiket többször próbálhattunk is, csak egy kicsit mostanra eljárt felettük az idő. >>>
Nagyon vártam már, hogy megérkezzen a Trek Marlin 5 Gen 3-as széria, mert bár nagyon jó kis hobbi MTB kerékpár a Trek Marlin 5 Gen 2-es, amit korábban már volt szerencsém tesztelni, mégis úgy gondolom, hogy a rajta lévő technika meglehetősen koros és nem kicsit elavult már. Működni jól működik, ne értse félre senki, ráadásul robusztus és marha megbízható is, de ma már nem ezeknél a rendszereknél tart a kerékpáripar. Legalább is egy olyan patinás gyártó, mint a Trek már nemigen engedheti meg magának, hogy ilyennel fussanak tovább a bringái akkor, amikor a Shimano már hadba állította a legújabb Linkglide rendszerű hajtásait a hozzájuk tartozó CUES váltókkal. A Trek Marlin 5 Gen 3-as természetesen megkapta mindazon újításokat, amelyeket a nagytestvérek már a tavalyi szezonban. Ezek részletezését most éppen ezen okból nem ismételném meg, hiszen lépésről-lépésre leírtam korábban, aki lemaradt róla és még nincs tisztában mindennel, az elolvashatja a Trek Marlin 6 Gen 3-as tesztünkben itt. >>>
Amióta a Trek bemutatta az új Marlin típusokat, azóta folyamatosan záporoznak a vásárlói kérdések ezzel kapcsolatban. Természetesen mindenki ugyanarra kíváncsi mégpedig, hogy mi a különbség a Trek Marlin Gen 3 és a korábbi Gen 2-es kivitelei között. Kinek éri megvenni az újabb és kinek a régebbi kiadást? A kérdés azért is foglalkoztatott sok vásárlót, mert a Trek a két generációt sokáig párhuzamosan tartotta kínálatban. A harmadik generáció elsőként a Marlin sorozat feslő házában mutatkozott be, így a Marlin 8, Marlin 7 és Marlin 6-os típusok váltak elérhetővé, míg a belépő típusok egyelőre maradtak a már jó ideje ismert második generációs kivitelben. Először tekintsük át az elméleti és egy kicsit lehet száraznak tűnő tananyag szerinti különbségeket. Az új generáció nagyobb gumiköpenyeket (29x2.40), 3 centivel szélesebb kormányt és egy igazán rövid stucnit kapott. Finomítottak egy kicsit a vázon, melynek részeként a legfontosabb változás, hogy a hátsó kerék rögzítésmódja megújult. Sajnos nem lett átütő tengelyes a váz, de a ThruSkew rendszer mindenképp jobb, mint a hagyományos gyorszár. >>>
Már a Cyclision márka születésénél is jelen voltunk, így nyugodtan mondhatom, hogy térségünkben az elsők között vagyunk annak forgalmazásában. Az elmúlt évek persze ugyanúgy megviselték ezt a márkát is, ahogy az összes többit, hiszen az alkatrészhiány miatt ők sem tudták a szükséges mennyiséget szállítani. Ez idáig, ami jött az gyorsan ment is, mert a vásárlók tetszését mindig elnyerték a készleten lévő típusok és így nem nyílt lehetőségem egy alaposabb próbára. Most viszont változott a helyzet, ugyanis a (kerékpáros mércével) kis gyár újra gőzerővel tud termelni és szállítani. A 2023-as szezonra megálmodott bringák, pedig már itt sorakoznak az üzletünkben, ami elég ok arra, hogy végre megragadjak egyet közülük. A választásom a kínálatban alulról a második szinten álló tagjára a Cyclision Zodin 4-es típusára esett. Miért? Azért mert tök elérhető áron kínál minden olyan műszaki csemegét, amit a mai vásárlók nagy része kiemelten fontosnak tart. Bevallom egy picit sajnáltam szegény bringát, mert épp a napokban tettem le egy Trek Dual Sport 3-at, ami szintén a cross kategóriában versenyez a vásárlók kegyeiért és piszok magasra tette nálam azt a bizonyos lécet.
Egy csúcsmodell tesztelése mindig izgalmas feladat. Egyrészről felemelő érzés minden megtett kilométer ezekkel a bringákkal, másrészről ilyenkor nagyobb nyomást érzek magamon és a tesztalanyon egyaránt. A kerékpáron azért, mert egy felső kategóriás géppel szemben sokkal magasabbak az elvárások, így ilyenkor kritikusabb szemmel figyelem a viselkedésüket. Magam részéről pedig arra kell figyelnem, hogy a próba során tapasztaltakat megfelelően adjam át és ne menjen félre egy üzenet se. A Trek Dual Sport 3-as típusa épp egy ilyen bringa, hiszen a gyártó cross kerékpár kínálatának a csúcsán álló legmagasabb műszaki tartalmú tagja. Az elmúlt években több alkalommal is volt már szerencsém Dual Sport kerékpárhoz. Legutóbb épp az aktuális 2-es típust nyúzhattam egy ideig, de korábban a sorozat belépő modelljéhez a Dual Sport 1-hez is volt már szerencsém, viszont a csúcsverzió ez idáig olyan hiánycikk volt a piacon, hogy eladásra szánt példány sem volt belőle, nemhogy tesztdarab. Az aktuális 2023-as modellévű Trek Dual Sport 3-as gyakorlatilag megegyezik a tavaly bemutatott 4-ik generációval, sőt itt érdemes megjegyezni, hogy a gyártó az egész sorozatot változtatás nélkül engedte neki az új modellévnek.
Azon szerencsések közé tartozom, aki számtalan kerékpár gyártó, különféle típusú bringáját próbálhatta már ki, mégis amikor egy számomra is újdonságnak számító márka egy példányát kell vallatásra fognom, akkor bizony sokkal nagyobb érdeklődéssel vágok neki a dolognak. Első körben nagyon meggyőztek a Cyclision bringái (nagyon szépen megmunkált vázak, jó alkatrészek és kiváló ár/érték arány jellemzi őket), ezért is vágtam bele a forgalmazásukba, hiszen csak úgy veszek fel egy márkát a kínálatunkba, ha én magam is tudok hinni benne. Igen, ezek voltak az első benyomások, de a teljes bizalom csak akkor alakulhat ki az emberben, ha az elsőre magasnak tűnő szintet egy próba alatt, menet közben is tudja tartani az adott bringa. Nem titkolom, volt sok márka már, amelynek az értékesítését a csalódottságom hagyatta abba velem, így izgatottan figyeltem a tesztpéldány minden rezdülését. Ezek tudatában készítettem elő a Cyclision Corph 7-es vörös/fekete színben pompázó példányát. Ez a gyártó belépő típusa a 29-es MTB kerékpár kategóriában, amely már hidraulikus tárcsafékekkel van ellátva. Ezért is voltam kíváncsi pont erre a típusra, hisz a vásárlók túlnyomó többsége ma már elvárja ezt egy hegyi bringától. >>>
A teszt valódi apropóját az adta, hogy a Trek nyilvánosságra hozta a tényt, miszerint a jelenlegi Marlin sorozat több tagja, így az 5-ös is változtatás nélkül megy neki a 2023-as modellévnek. Annyira nem nyúlnak hozzá a típushoz, hogy még a színekben sem történik frissítés. Ez aztán lendületet adott annak, hogy vallassuk egy kicsit a bringát, még akkor is, ha a korábbi évjáratú Marlin 6-os (amely technikailag egyezik a mostani 5-el) akkoriban már járt nálunk egy kiadós próbán. Adódik a kérdés, hogy akkor meg minek ez a teszt, nos azért, mert ahhoz a bringához képest nagyon sok finomítást végzett el az amerikai gyártó az idei és egyben 2023-as modellen, és mert akkor egy másik bringával összehasonlítva számoltattuk el tudásáról. Most tehát itt az ideje egy önálló tesztnek. Ahogy a sorozat összes tagjára, úgy a Trek Marlin 5-ösre is igaz, hogy a nyergében elhelyezkedve néhány méter után olyan érzése támad az embernek, mintha ezt a bringát személy szerint neki gyártották volna le.>>>
A 2022-es szezonra megújította népszerű Dual Sport sorozatát a Trek, ami nem a kerékpárvázán, hanem a rajta lévő technikán érhető tetten. Persze nem meglepő, hogy a vázhoz nem nyúltak hozzá, miért is kellett volna, hiszen ezt megtették nemrégiben, így most is a legmodernebb kerékpárvázak szintjén állnak a Trek Dual Sport vázai. Belső bowden és hidraulika csővezetés, előkészített hely a Bontrager DuoTrap szenzornak, szóval tényleg nem hagy kívánnivalót maga után. A geometria pedig már többször bebizonyította az elmúlt években kiválóságát, amit nem csak én magam tapasztaltam meg a korábbi tesztek folyamán, hanem a vásárlói visszajelzések is ezt támasztják alá.A Trek cross kerékpársorozatának második tagja a Dual Sport 2-es évek óta a modellcsalád legnépszerűbb típusa, amit elsősorban a hidraulikus tárcsafékeinek és a kikapcsolható teleszkópjának köszönhet, hiszen ezekkel a tulajdonságokkal az alapmodell Dual Sport 1-es a mai napig nem rendelkezik. >>>
Mielőtt leírnám a tapasztalataimat az új Trek Marlin 6-ról, jöjjön egy kis elmélet, mert valljuk be érdekes alternatíva ez a típus a gyártó hobbi MTB kerékpár sorozatában, pláne úgy, hogy az üzletben közvetlenül a „nagytestvér” Marlin 7-es mellett áll. Korábban már beszéltünk arról, hogy a Trek Marlin sorozatát miként frissítette meg az amerikai gyártó, és hogy gyakorlatilag a széria majdnem minden tagja új műszaki tartalommal vág neki az idei szezonnak. Ez annyit jelent, hogy a már megszokott típusszámhoz tartozó felszereltség jelentősen átalakult, így lett a 2022-es Marlin család egyik legkülönlegesebb darabja az új 6-os. Ez a típus ugrott legnagyobbat a hajtás tekintetében, hiszen gyakorlatilag megkapta a fivér Marlin 7-es Shimano Deore váltóját, váltókarját és annak 10 sebességes fogaskeréksorát. Az előd 2x8-as Altus váltójához mérve ez egy óriási ugrás. Akkora, hogy bizony megingathatja házon belül a Trek Marlin 7-es dominanciáját. Eddig ugyanis a Marlin 7-es volt a szériában a műszaki fordulópont, mivel a technikájának köszönhetően ez a gép már egy picit fölülemelkedett a hobbi MTB kerékpárok világán. >>>
Ezekben a viharos időkben, amikor az áruellátás folyamatosan akadozik, vagy teljesen elmarad, nagyon meglepett bennünket, hogy szeptemberben megérkezett az első adag 2022-es bringaszállítmány, köztük a Marlin 4-el, amit nagy várakozás előzött meg, mert mindenki arra számított, hogy a korábbi nyitódarabhoz képest szerényebb technikával szerelt kerékpár jó áron kerül az üzletekbe. Nos, a számítások bejöttek! Az újdonság épp, hogy átlépi a 200 ezres lélektani határt, ha ehhez hozzá vesszük, hogy a következő szint 280 ezer körül várható (becsült ár, mivel a hazai képviselet még nem adta ki a 2022-es árakat), akkor mindjárt érthetőbb, hogy miért akartuk ízekre szedni épp ezt a típust. Régen volt már, hogy vallattam a Trek Marlin 5-ös hobbi felhasználásra szánt mtb kerékpárját. Azóta sok minden változott, többek között az is, hogy a 2022-es modellévre már nem ez a típus jelenti a belépő szintet az amerikai gyártó kínálatában, hanem a vadonatúj Marlin 4. Persze a vadonatúj jelző egy kicsit erős, hiszen a technikai szintjétől eltekintve ez alapvetően ugyanaz a váz, amit 2019-ben mutatott be a Trek, és amire a már említett Marlin 5-ös is épült. Folytatásért kattints a képre!
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, megérkeztek a legújabbTrek Marlin kerékpárok üzletünkbe. Hazánkban ez a sorozat az amerikai gyártó legnépszerűbbje és nem pusztán azért mert az mtb kerékpár kínálatuk legkedvezőbb árral rendelkező darabjai tartoznak ide, hanem sokkal inkább mert roppant kényelmes vázgeometriával, nagy törődést nem igénylő, strapabíró technikával rendelkeznek. Egy igazi hobbi/sport kategóriás mtb bicikli a Marlin kínálat minden darabja. A 2021-es sorozatból egyértelműen a Trek Marlin 7-es érdemli a legnagyobb figyelmet és nem csak azért, mert ez a sorozat csúcsverziója, hanem mert a másik két típus technikailag nem változott semmit az előző évekhez képest, mindössze néhány új szín jelent meg a palettán. Korábban egyébként már mindegyik típus járt nálunk tesztbringaként, így ha kíváncsi vagy arra, hogy miként teljesítettek nálunk, úgy azokról is olvashatsz bővebben itt! A Marlin 7-es viszont teljesen új hajtásrendszert és teleszkópot kapott az idei szezonra. Folytatásért kattints a képre!
A Superior fejlesztő és tervező csapata mindig is tudta, hogy mitől döglik a légy. A bringák megjelenése nemhogy követi az aktuális trendeket, de sokszor az-az érzésem támad, hogy egyenesen diktálják azt. Ez a kijelentés elsőre tűnhet erősnek, de aki egy kicsit is szemügyre veszi komolyabban a márka kerékpárjait az a magas kidolgozási minőség mellett egy olyan design-t láthat amelyik tökéletes egyensúlyban van. Igazán jó példa erre ez a kis XC 859. Nincs túltolva, mint sok feltörekvő márka bringájának a megjelenése és nem is szürkül a letisztultság minimál megjelenésű unalmába, ahogy manapság a prémium szegmens teszi azt. Ezt az arany középutat látom a Superior kerékpárok árazásánál is, mely a már említett prémium vonal alatt, de a küzdőtér tömege fölött helyezkedik el, ezzel is erősítve az irányt ahová a gyártó tartozik. Egyébként nem tudom számít-e, de fontosnak tartom megosztani, hogy ezeket a tényeket nem egyéni szemszög alapján írtam sorokba, hanem számos vásárló, vagy érdeklődő véleménye alapján és ennek a sok embernek a véleménye mind azt erősíti, hogy a Superior nagyon jól csinálja az amit csinál! Na de lássuk mit tud haladás közben? folytatásért kattints a képre!
Mondhatni forgatókönyv szerint alakultak a cross kerékpárok iránti igények a 2020-as szezonban, sőt talán még egy kicsit az elvárásokon felül is teljesítettek ezek a biciklik ami nem olyan meglepő, sőt egy kicsit azért erre számítani is lehetett. Persze a jövőbe én sem látok, ha látnék akkor már biztos egy pár Lottó 5-ös boldog tulaja lennék. A cross kerékpárok másodvirágzása a 29-es mtb bringákon megjelent és egyre inkább terjedőben lévő hajtásrendszerek reformjának lett köszönhető. Az új mtb kerékpárok áttétele most már szinte kizárólag a hegyi kerékpározást támogatja, így az elmúlt néhány évben általánossá vált szokás, miszerint egy 29-es terepbringával elszaladgál mindenhol, sőt akár hosszabb távú aszfaltos (kerékpárúton történő) túrákra is ideálisnak tartott mindenesként használta azt sok ember mostanra megszűnni látszik.
Véleményem szerint ez nem baj, mert eddig is azt a nótát fújtuk itt az üzletben a vásárlás előtt álló emberek fülébe, hogy biciklit a kerékpározási szokások figyelembe vételével kell vásárolni. Egy cross kerékpár, pedig sokkal jobb választás minden olyan bringás számára aki szeret hosszabb túrákat tenni, akár földúton, erdei ösvényeken bringázni, de durva, vagy kemény terep közelébe sohasem merészkedik. Folytatásért kattints a képre!
Tavalyi évben volt szerencsém több cross kerékpárt is tesztelni, melyek között szerepelt a Trek Dual Sport 3-as is. A bicikli nagyon elnyerte a tetszésemet, mert tényleg minden szempontból meggyőző volt. Arra amire szánja a gyártó, vagyis amiről az egész kategória szól valójában azaz vegyes felhasználásra. Tehát ha szeretsz sportszerűen kerékpározni és gyakran letérsz az épített útról, sőt kedveled a hosszabb kerékpár túrákat akkor ez a Te kategóriád is. A Trek Dual Sport 3-as végén arra jutottam, hogy bár nagyon jó a bicikli, kicsit sokalltam az árát és mivel a Dual Sport 2-es csak a hajtásban tér el a nagyobbik tesótól, így kézenfekvő volt a kérdés, hogy a jobb és a hozzá tartozó műszaki tartalom mennyivel csökkenti az élvezeti értéket.
Nem szeretném lelőni a poént a legelején, de muszáj bevallanom, hogy ezzel a Trek Dual Sport 2-el mindössze 40km-t tettem meg, mert minden további csak felesleges időtöltés lett volna és semmilyen plusz információhoz nem jutottam volna általa. Olvass tovább a képre kattintva!
A Trek X Caliber sorozat kerékpárjai mindig is az aranyközéputat képviselték a kínálatban, jóval magasabb minőséget és tudást képviseltek, mint a belépő Marlin széria gépei. Két évvel ezelőtt új vázzal jelent meg a sorozat és egyből elnyerte a kerékpárosok és bevallom az én tetszésemet is. Kiváló lett a vázgeometria a profil pedig igazán kívánatos és kecses lett. Az anyag és alkatrészhasználat már kóstolgatta a legfelelső versenyzésre szánt kategória szintjét. A fejlődés azonban nem állhat meg és a Trek Marlin tavalyi megújítása után, minek köszönhetően már a vázban vezették el a bowdeneket és a fék hidraulika csövét a magasabbra pozicionált X Caliber egy kicsit mintha lemaradt volna a házon belüli versenyben.
Ennek azonban vége, mert megérkezett a 2020-as kiadású Trek X-Caliber, vadiúj vázprofil, még kecsesebb geometria, még magasabb műszaki tartalom és természetesen minden rejtve a vázban, ahogy azt manapság illik csinálni egy valamit is magára adó kerékpár gyártónak. A magamnak rendelt bringa pedig ezennel megkezdi a szolgálatot. És, hogy milyennek találom? Olvasd el a képre kattintva!
Az idei szezont egy Rock Machine mtb kerékpár tesztjével szerettem volna kezdeni, mivel még nem igazán volt szerencsém komolyabban próbálni a márka egyetlen típusát sem, így a kíváncsiságom azt hiszem érthető, már csak azért is mert nem szeretek úgy árulni semmit az üzletben, hogy azt valós körülmények között ne tettem volna próbára.
Az új Manhattan sorozat megérkezett a jó idővel együtt így minden adott volt ahhoz, hogy alaposan nekiessek a kimagaslóan jó ár/érték aránnyal rendelkező 70-29-es típusnak, csakhogy pár nappal később megérkezett a 2020-as Trek Marlin széria is és vele együtt a felismerés amit itt ki is fejtettem bővebben. (Azoknak akik még nem olvasták, de érdeklődést mutatnak a Trek Marlin 6-os, vagy a Rock Machine 70-29-es típus irányában, mindenképpen ajánlom figyelmébe!)
Ennek az összehasonlító tesztnek a megszületése annak a fej-fej melletti műszaki tartalomnak köszönhető amit a két tesztalanyunk mutat. Folytatásért kattints a képre!
Van annak már vagy hat éve, hogy utoljára Trek Dual Sport bringa nyergében tekertem, persze most azokkal a kisebb próbakörökkel nem foglalkozok amikor beállítás után kipróbálom, hogy minden megfelelően működik-e, hiszen az alapján nem igen lehet valós véleményt mondani egy kerékpárról, ahhoz bizony menni kell.
Az "ős" Trek Dual Sporttal egy Tisza-tavi túrán jelentem meg és emlékszem a csoport tetszését annyira elnyerte, hogy szó szerint küzdenem kellett azért, hogy visszakapjam a sok mountain felhasználótól, akik itt ébredtek rá, hogy aszfalton való bringázáshoz nem az mtb keró a megfelelő választás. A Trek Dual Sport családjának tagjai közül én a 3-as modellt próbáltam ki, mely a jelenlegi és a 2020-as kínálatából egyaránt a felsőbb házat képviseli. A választásom nem azért esett erre a típusra, mert nekem nem derogálna "rosszabbra" ülni, hanem bevallom volt egy kis hátsó szándékom ezzel, mégpedig szerettem volna egy kicsit összemérni a bringát a nemrégiben vallatásra fogott Superior RX 580-al, melynek tapasztalatait korábban már megosztottam itt. Kattints a képre és olvass tovább!
Amióta megfordult a fejemben a Superior kerékpárok forgalmazásának gondolata, azóta éreztem vágyat arra, hogy az egyik nyergébe pattanva próbára tehessem és vallatóra fogjam, mert ugye az egy dolog, hogy szimpatikus számunkra valami, vagy valaki, mégiscsak lakva ismerszik meg az ember. A választásom nem is eshetett másra, mint a vásárlóim által az egyik legkívánatosabb darabnak tartott XC 869-re.
És, hogy miért istenítik ezt a konkrét példányt annyira? Nos azt már számtalanszor leírtam, hogy a tetszik, nem tetszik dolog az erősen szubjektív, de az az igazság ahogy ez a bringa kinéz, erre még senki nem mondta, hogy nem szép. Ez persze csak az első benyomás, aztán jön a felszereltség kérdése, de a 27 fokozatú Shimano Deore váltás, Shimano hidraulikus tárcsafékek, lockout-os teleszkóp, stb. egy cseppnyi kételyt nem hagy senkiben afelől, hogy egy jó bringával áll szemben. Aztán ott az ára, ami tökéletesen belőve 199 900 forintra már a más márkák hűséges rajongóit is megingatja. Most már érthető miért voltam rá nagyon kíváncsi! És, hogy milyen volt? Kattints a képre és olvass tovább!
A korai tavaszt követően igencsak szeszélyesre fordult időjárásunk, mely nem igazán mutatja barátságos arcát a hobbi bringások számára, nyilván az elszántabb sportolókat semmi nem tartja vissza, de talán ők vannak kevesebben. Bevallom én magam is az első csoportot erősítem, így nagyon nehezen vettem rá magam, hogy ebben a szeles, hideg, csapadékos májusban nyeregbe pattanjak aztán kaptam egy Superior RX 580-as bringát kipróbálásra és úgy döntöttem félreteszem a kényelmem, melyet a kíváncsiságom amúgy is erősen elnyomott.
A márkáról már korábban beszéltem, így most nem igen folynék bele ismét abba, hogy miféle cég is ez a Superior, ha még eddig nem olvastad és érdekel akkor itt megtalálod részletesebben.
Élményeim beszámolója a képre kattintva érhető el!
Tavaly év végén ahogy megláttam egyből erős vágyat kezdtem érezni arra, hogy az új Trek Marlin valamelyik típusának a nyergébe pattanjak és nem csak azért ahogy kinéz, na jó elsősorban azért, de szerettem volna választ kapni arra, hogy a magyar Trek vásárlók nagy kedvence milyen lett a teljes megújulást követően.
Nincs könnyű helyzetben az újdonság, hiszen elődje az elmúlt évek alatt olyan jó hírnévre tett szert kényelmével, megbízhatóságával és nem utolsó sorban elnyűhetetlenségével, hogy komoly dolgokat kell villantania ahhoz, hogy túlszárnyalja azt, de véletlenül se sértse meg házon belül az X-Caliber felségterületét. Tudták ezt a Treknél is nagyon jól, valószínűleg ezért is adtak egy évet a tavaly debütált X-Calibereknek, amit ugye már korábban kiveséztem részletesebben.
Mostanra álltak össze a dolgok, az időjárás a jobbik arcát mutatja felénk és lett egy szabad bringa amit nyugodtan használhattam. Bevallom külön örülök annak, hogy egy igazi belépőmodellel a Trek Marlin 5-el kerülhettem közelebbi kapcsolatba és nem egy magasabb felszereltségű társával. Távolról sincs vége, olvass tovább a képre kattintva!
Az elmúlt évből még adós vagyok egy nem elhanyagolandó tétellel, mégpedig a Trek 29-es mtb kerékpár kínálatának legkelendőbb szériájának a tesztjével. Pontosabban a tesztelés már rég megtörtént, csak valahogy sosem jutottam el addig, hogy a szerzett tapasztalataimat sorokba öntve begépeljem és milyen jól tettem!
Vásárlás előtt az emberektől nagyon sokszor kapom meg a kérdést az üzletben, hogy a Trek Marlin 7-es, vagy a Trek X-Caliber 7-es a jobb választás abban az esetben, ha mindkét típus egyformán vonzó a számukra. A döntés elsőre valóban nehéznek tűnik, hiszen a két bicikli műszaki tartalma és ára is igen közel áll egymáshoz. Hosszabb boncolgatás után pedig még zavarosabbá válik az egész és bár megjött az új modellév és ezzel együtt az újabb bringák a kérdés 2019-ben éppúgy aktuális, mint az itt letesztelt és bemutatott kerékpárok esetében volt tavaly.
Az új modellév a Trek X-Caliber esetében csak színváltozást hozott a Trek Marlin pedig az új vázforma ellenére megtartotta a kényelmes hobbi felhasználást előnyben részesítő geometriáját, így a válasz arra a kérdésre, hogy melyiket válasszuk ebben az évben ugyanaz lesz, mint tavaly volt. Távolról sincs vége, olvass tovább a képre kattintva!
A Trek kínálatában a 2018-as szezon egyik nagy újdonságát a 29-es mtb kerékpárok között az X-Caliber család teljes megújítása jelentette, mely így a korábbi generációnál lényegesen minőségibb, könnyebb és technikailag magasabb szintet képvisel.
A hátunk mögött hagyott szezon bizonyítja, hogy szükség is volt a megújulásra, amit a vásárlók elégedett tömege bizonyít a legjobban. Nem csoda, hogy kedvet kaptam a bringa vallatására, így tartós tesztre fogtam egy X-Caliber 8-as típust.
És, hogy milyenek voltak a tapasztalt élményeim? Bevallom volt egy jó pár meglepetésben részem, de kattints a képre és olvass tovább!
Elképzelhető, hogy egy kicsit megkésve érkezik ez a teszt - több okból is -, de bevallom nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mit tud egy igazi belépőmodell a mai 29-es mtb kerékpárok világában, milyen érzés egy ilyen műszaki tartalmú bringát hajtani és hát ugye jobb későn, mint soha!
Az egyik ok amiért későinek tartom ezt a bejegyzést, nyilván az időzítés, hiszen a kerékpározás szezonja sokak számára az idei évben a végéhez közeledik a másik ok, pedig az, hogy az általam kipróbált modell ebben a felszereltségben a 2019-es modellévben már nem lesz elérhető, ahogy arról már beszámoltunk ebben a blogbejegyzésünkben a többi várható újítással együtt.
Kapcsolat
Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57.
Telefon: +36 30 233 4808
E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com