Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Trek Dual Sport 3 Teszt

Trek Dual Sport 3 tesztFrissítés! 2020 május 13.

A 2020/2021-es modell mindössze két dologban tér el a tesztelt példánytól az egyik a hajtásrendszer, mivel a mai trendeknek megfelelően elöl két lánckerekes integrált csapágyas hajtóműre cserélték az eddig használt hármas négyszögtengelyest, illetve a gumiköpenyt egy mérettel szélesebbre és határozottan jobb mintázatúra váltották. Most volt alkalmam kipróbálni a 2020/21-es modellt, amiről röviden csak annyit tudok mondani, hogy a változtatások semmit sem befolyásoltak a tavalyi kerékpárral szerzett tapasztalataimon. A hajtás elöl 2 foggal kisebb, de nagy hátrányát ennek sem érezni, cserébe viszont nagyobb merevséget és néhány grammal kisebb tömeget kapunk. Tehát a következő sorok éppúgy aktuálisak most, mint egy évvel ezelőtt! 

Van annak már vagy hat éve, hogy utoljára Trek Dual Sport bringa nyergében tekertem, persze most azokkal a kisebb próbakörökkel nem foglalkozok amikor beállítás után kipróbálom, hogy minden megfelelően működik-e, hiszen az alapján nem igen lehet valós véleményt mondani egy kerékpárról, ahhoz bizony menni kell.

Az "ős" Trek Dual Sporttal egy Tisza-tavi túrán jelentem meg és emlékszem a csoport tetszését annyira elnyerte, hogy szó szerint küzdenem kellett azért, hogy visszakapjam a sok mountain felhasználótól, akik itt ébredtek rá, hogy aszfalton való bringázáshoz nem az mtb keró a megfelelő választás. A Trek Dual Sport családjának tagjai közül én a 3-as modellt próbáltam ki, mely a jelenlegi és a 2020-as kínálatából egyaránt a felsőbb házat képviseli. A választásom nem azért esett erre a típusra, mert nekem nem derogálna "rosszabbra" ülni, hanem bevallom volt egy kis hátsó szándékom ezzel, mégpedig szerettem volna egy kicsit összemérni a bringát a nemrégiben vallatásra fogott Superior RX 580-al, melynek tapasztalatait korábban már megosztottam itt.

Az összehasonlítás adja magát, hiszen elég csak a két bringa specifikációjára nézni és láthatjuk, milyen szorosan állnak egymás mellett minden lényeges jellemzőben. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, inkább vegyük végig, hogy milyen is volt számomra a Trek Dual Sport 3-asa.

Az amerikai gyártó a 2019-es szezonra teljesen új vázzal jelentkezett a Dual Sport szériában. A sorozat is megkapta az árához méltó belső bowdenvezetéseket és a korábbinál robosztusabb, merevebb vázat. Amit igyekeztek megtartani az a példaértékű vázgeometria, melynek a kényelmes testtartás és üléspozíció köszönhető. A festés ahogy azt a Trektől már megszokhattuk nagyon jó minőségű, de nagyon visszafogott megjelenésű, letisztult a design. Az én tesztalanyom 17.5"-os vázmérettel rendelkezett és mint minden kerékpár esetében itt sem elhanyagolandó a testmagassághoz megfelelő vázméret kiválasztása. A már említett Tisza-tavi túrámon egy 19"os géppel vettem részt, ami valljuk be őszintén nem az én méretem.

Nem kell ahhoz egy Tour de France távot lenyomni, hogy kiderüljön mennyire összerakott, merev bringa ez. Ugye a Dual Sport lényege, hogy ha valaki túlnyomó részt aszfaltozott úton teker és csak alkalomadtán hagyja el az épített utat egy kis erdei ösvényeken való kalandozásokért, de a klasszikus trekking felhasználótól sportosabb beállítottságú akkor is jól érezze magát és a keró is tudja gond nélkül kiszolgálni ezen igényeit. A 63 mm-es rugóúttal rendelkező teleszkóp nem rossz partner ebben, hiszen annak ellenére szépen teszi a dolgát, hogy egy igen egyszerű szerkezetről beszélünk. Állítható a rugózás feszessége, így a testtömeghez és az útviszonyokhoz lehet azt igazítani, amikor pedig jó minőségű úton tekerjük Trekkünket akkor akár ki is kapcsolhatjuk, hogy a rugózás ne vegyen el feleslegesen energiát a haladásunkból. Ahogy mondtam egyszerű szerkezet, így túl sokat nem kell várni tőle, de ott ahova a Dual Sport bringákat szánják, teljesen megfelelnek.

Az üléspozíció egyébként egy picit sportosabb, mint amit a cross kategóriától hagyományosan várna az ember, ha valaki egyenes hátú tekerésre vágyik akkor a gyári stucnival ez nem igazán lesz meg. A trekking kerékpárok állítható kormányszára kényelemben többet ad, de ugye ezt nem is véletlenül hívja a Trek Dual Sportnak...

Trek Dual Sport 3 tesztA váltást egy 27 fokozatú Shimano szerkezetre bízta a gyártó, hátul egy Alivio, elöl pedig egy Acera váltóval. Igen, egy akciósan is 220 ezer forintos bringánál ez nem túl komoly, még akkor sem, ha egy Trek-ről van szó, dehát ez van. Az előítéleteinket félre téve, viszont el kell ismerni, hogy nincs ezzel a kombinációval az égvilágon semmi baj. Igazán gyorsan, pontosan és viszonylag csendesen történnek a váltások, a hajtómű minden esetben szépen kapta fel a láncot, nem volt akadozás. lánc feltekerés, mint pl. anno a Trek X-Caliber 8 esetében, pedig azon papírforma szerint sokkal komolyabb a hajtásrendszer.

A fékek szintén a japán Shimano műhelyéből érkeztek, konkrétan az MT 200-as típusról kell beszélnünk, ami jelenleg rengeteg biciklin megtalálható, hiszen a kerékpárgyártók mindegyike előszeretettel alkalmazza modelljein. Ezekkel kapcsolatban csak ismételni tudom magam, hiszen ugyanez a szerkezet volt a Superior RX 580-on is. Szépen adagolható, de a gyári 160mm-es tárcsákkal csak sík területre ideális, egy 80kg fölötti embernek hegyvidéken már nagyon kevés a fékerő. A féket nem, de a tárcsákat és betéteket érdemes cserélni akkor, ha többre vágyunk. A kerekekről még nem esett szó, pedig érdemes megemlíteni őket, hiszen ez egy olyan pont amit sok gyártó szeretettel spórol el, nem úgy a Trek. Nem csak esztétikailag remekek a Bontrager kerekek, de kiválóan is gurulnak és a merevségük is igazán elismerésre méltó.

A Trek mindig is sokat adott a részletekre, így a roppant kényelmes komfort markolat és az anatómiailag formázott nyereg éppúgy megtalálható a Dual Sport szérián, mint a kitámasztó rögzítéséhez szükséges előkészítés, vagy a vázba integrálható Bluetooth jeladó. A csomagtartó és a sárvédő felszerelése is lehetséges, hiszen erre is felkészítették a bringát, így kiváló túrajárgány varázsolható belőle. 

Vázilag a széria minden tagja megegyezik (sőt a gyártó változtatás nélkül indítja a 2020-as szezonban az összes Dual Sport modellt), így ha valaki megelégszik egyszerűbb műszaki tartalommal is akkor jóval kedvezőbb áron vásárolhat magának egy 2-es, vagy egy 1-es típust attól függően mire is van szüksége, ha pedig többre vágyik akkor ott van a Trek dual Sport 4.

Összegezve a tapasztaltakat ez még mindig egy marha jó bringa, bár tipikusan Iphone magaslatokban játszik ár/érték arány tekintetében. Most pedig hagy kanyarodjak vissza a mondandóm elején felvetett tényekhez. Konkrétan: Trek Dual Sport 3 vs Superior RX 580. Azoknak van könnyű dolga akik elfogultak a Trek márka iránt, amit egyébként megtudok érteni, hiszen magas presztízsük, tartósságuk, megbízhatóságuk és kényelmük megkérdőjelezhetetlen, de aki egy kicsit is figyel arra, hogy mit kap a pénzéjért az biztos, hogy ebből az összehasonlításból a Superiort viszi haza. Vázilag hasonlóan magas minőség (bár ténylegesen nem tud annyit), levegős teló, XT váltó, hogy csak néhány dolgot emeljek ki a sok közül, ja és még olcsóbb is...

 

 

2019. október 21. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

 

 

 

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalak