Tesztek     Blog     Kapcsolat     Vásárlás     Szerviz     

Vámháború hatásai

2025.04.19.

Amerikai vámháborúEgyre több vásárlónkat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon a Trump féle vámháborúnak lesznek-e hatásai, és ha igen, akkor milyen jellegűek a kerékpáriparra nézve. Sokat beszélgettem a témában, a gazdaságpolitikában nálam jártasabb emberekkel erről mostanság, de jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy még mindenki csak sötétben tapogatózik. Találgatnak, feltételeznek, de ugye ez édes kevés a konkrétumokhoz. Az ember egy olyan furcsa lény, amelyik szeret előre gondolkodni, előre látni, és ha kell, akkor felkészülni még a felkészülhetetlenre is. Persze mint minden téren, úgy itt is akadnak kivételek, de most foglalkozzunk a „gondolkodó” emberekkel.

A helyzet valóban érdekes és sok szempontból kihívásokkal teli a kerékpáripar számára. Mondhatjuk, hogy túléltünk már sok mindent és ezt is túl fogjuk, hiszen volt itt már világválság, COVID, orosz-ukrán háború (sajnos még mindig lezáratlan), energiaválság, hogy csak a „nagyobb” dolgokat említsük. Persze az élet nem áll meg most sem, a kérdés csak az, hogy vajon hogyan lehet ezt a legkisebb veszteséggel megélni. A veszteség mind kereskedői, mind pedig vásárlói oldalról benne van a levegőben, hogy a gyártókat már ne is említsem…

A Trump-adminisztráció alatt bevezetett vámok és kereskedelmi korlátozások máris hatással vannak számos iparágra, beleértve a kerékpárokat és a kerékpáralkatrészeket is. Itt van néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni a következő időszakban:

Áremelkedés: A vámok miatt valószínűleg emelkedni fognak a kerékpárok és alkatrészek árai. Ez a költségek növekedéséhez vezethet, amely költségek beépülnek majd a termékek árába. A vásárlók számára ez azt jelenti, hogy a kerékpárok drágábbá válhatnak. A drágulás mértékétől függően pedig csökkenthet a vásárlási kedv, ami megint dominóként borítja tovább az iparágat és a gazdaságot.

Választék csökkenése: A vámok miatt egyes gyártók esetleg csökkentik a termelést, vagy átállnak más piacokra, ami a választék csökkenéséhez vezethet. Elképzelhető, hogy még az olyan nagy és népszerű márkák, mint amilyen a Trek vagy a német Haibike, nehezen tudják beszerezni az alkatrészeiket, akkor pedig a vásárlók kevesebb lehetőség közül választhatnak.

A vásárlóknak még mindig lesz több lehetősége arra, hogy megoldást találjon a kialakult helyzetre. Alternatív megoldásként például használt kerékpárok vásárlását vagy helyi gyártók kínálatának termékeit választhatják. Ez egy új trendet is hozhat a piacon, amely a fenntarthatóságra és a helyi termékek támogatására összpontosít.

Amennyiben begyűrűzik a vámok által megnövekedett ár a kiskereskedelembe az elfordíthatja a hazai vásárlók egy részét a magyar piactól. Azok ugyanis, akik nem elégednek meg a fenti alternatívákkal és se használt, se hazai kerékpár nem szerepel az álmaikban, mind az online térben kezdenek majd keresgetni és olyan idegen országok kínálatát kezdik majd fürkészni, amelyek nem szenvedik el a vámoknak köszönhető drágulást.

Összességében a következő időszak kihívásokkal teli lehet, de persze még nem biztos semmi, így az itt leírtakat sem szabad konkrétumként kezelni. Mindenesetre a jelenlegi helyzet meglehetősen bizonytalan és egyelőre nem látni a megnyugtató irányt. Az is elképzelhető, hogy a kerékpáripar ki tudja trükközni a vámterheket még akkor is, ha amerikai egy vállalat, mivel a nagy márkáknak számtalan országban van gyára, így a zökkenőmentes és árváltozás nélküli folytatáshoz „csak” egy alapos logisztikai változtatásra lesz szükségük. Akik viszont szeretnének biztosra menni és épp kerékpárvásárlást fontolgatnak a közeljövőben egy dolgot tudok javasolni, ne halogassák!

 

2025.04.19. Q1 KERÉKPÁRSZALON, Csaba

Kapcsolat

 

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 57. 

 

Telefon: +36 30 233 4808 

 

E-mail: q1kerekparszalon@gmail.com

 

 

Instagram      TikTok      Google cégem

 
 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalak